Paścimottānāsana – Nyugat felé nyújtott póz (Ülésből előrehajlás)



Ossza meg!


Paścimottānāsana: paścimā = nyugat, uttāna = nyújtott → Nyugat felé nyújtott póz (Ülésből előrehajlás)

Testhelyzet: ülő, a törzs-csípő mozgása szerint: előre hajlító, erő: 1. szint.

A felvétel és a lebontás lépései:

A kiindulás póza: daṇḍāsana.

  1. Belégzéssel nyújtsd fel a fejed felé a karjaidat úgy, hogy a vállövedet tartsd meg. Nyújtsd a könyököket, a könyök hajlatai és a tenyerek nézzenek egymás felé. A hasat is nyújtsd (ez az ūrdhva-hasta-daṇḍāsana). Amennyire csak tudod, billentsd előre a medencédet.
  2. Folyamatos nyújtózás mellett kilégzéssel hajolj előre, majd fogd meg a jobb külső talpélt (ha nem megy, akkor a lábszára)t a jobb, a balt a bal kézzel. A szegycsontot emelve, a hasat nyújtva, a vállövet szélesen tartva nyújtózz az egymás mellé zárt, végig aktívan tartott lábak fölé (a lábak helyzete ugyanaz, mint daṇḍāsanában). A hasad a combhoz, a mellkasod a térdhez, homlokod a lábszárhoz, a fejtetődet pedig a lábfejhez közelítsd. A könyökeid hajlítsd oldalra-kifelé, a tekintettel lefelé nézz.
  3. Belégzéssel bontsd le a pózt: engedd el a lábfejeket, lassan domborítva, csigolyáról csigolyára ülj fel, vagy folyamatos nyújtózkodás mellett, teljesen egyenes háttal emelkedj fel, és nyújtsd a karokat a magasba.
  4. Kilégzéssel engedd le a karokat és vedd föl a daṇḍāsanát.

A kitartás alatti erővonalak és akciók:

– A lábfej megtartott, a helyzete olyan, mintha daṇḍāsanában lenne: pipálj, a külső lábélt húzd a törzs felé, a belső lábélt és a sarkat told el magadtól, miközben a lábujjakat húzd magad felé. A lábfej így fölfelé néz és a talp merőleges a talajra.

– A combizmok aktiválásával húzd föl a térdkalácsot, a combcsontot süllyeszd a talaj felé. A láb, a törzs és a gátizmok munkájával nehezítsd hátra-lefelé a medencét.

– A földbe gyökerezett ülőgumókból nyújtózz ki a gerincoszloppal a fejtetőn keresztül: a fej a nyaki gerinc folytatásaként, a törzshajlítás irányába törekedjen. Az állad közelítsd a szegycsonthoz, a nyakad legyen hosszú hátul.

– A láb nyújtása és megtartása elősegíti a törzs nyújtását és megtartását. A csípőlapáttól nyújtózik a törzs két oldala is.

– A köldököt befelé-fölfelé húzd, a köldöktől emeld a szegycsontot, a szegycsonttól nyújtsd kifelé a kulcscsontot. A vállakat gördítsd lefelé-hátra, a lapockát mozdítsd befelé-lefelé, a megtartott vállból dolgozz a karokkal. A könyökök kifelé-oldalra hajlanak.

A kitartás alatti figyelemvezetések és légzések:

BL a figyelmed a testen a lábfejtől a medencén át a fejig halad: nyújtsd a lábat, nehezítsd és billentsd a medencét, a szegycsonttal és fejtetővel nyújtózz előre (hosszabbodik a has és hát). KL a figyelem vezetésének iránya ugyanaz: nyújtsd a test hátulsó felszínét: a vádlit, a combot, a dereket, a hátat, a nyakat; mélyül a törzshajlítás.

Variánsok:

Könnyített verzió: behajlított térddel veszed fel a pózt.

Supta-paścimottānāsana (hanyatt fekvésben hajlás): háton fekvésben emeld ki a lábad és az együtt tartott nyújtott lábakat engedd a törzsedre. A medence elemelkedhet a talajról, de a hát lent marad: így közeledik a lábfej a föld felé.

Felkészítő āsanák:

– A tengelyirányba nyújtózó gerincre: tāḍāsana, adho-mukha-śvanāsana.

– A gerinc nyújtására és az előrehajlás mélyítésére: pāda-hastāsana.

– Az ülésből előrehajlások a farizmokat, a derekat nyújtják.

– A hát erősítésére a hason fekvő homorító āsanák alkalmasak.

Rávezető eszközös és páros gyakorlatok:

Az alábbi technikák kivitelezésének leírását lásd a rávezető gyakorlatoknál.

– Ha daṇḍāsanában nem merőleges a keresztcsontod a talajra, illetve nem egyenes és megnyújtott a derekad, akkor kerüljön pléd, vagy blokk az ülőgumóid alá.

Daṇḍāsanában hátul támaszkodó kézzel ki lehet nyújtani a gerincoszlopot.

– A hát nyújtására végezhetsz urdhva-hasta-daṇḍāsana párban.

– Ha nem éred el a lábfejeket paścimottānāsanában, akkor használhatsz hevedert.

– A lábfejek helyes tartását adja meg a talpaid elé helyezett kemény alap (blokk, tégla).

– Előrehajlás közben félúton megállva (45 foknál) a nyújtózkodás kinyújtja a hátat, és a derekat. Ezt lehet párban is végezni.

– Ha párban végezve a segítő húzza a karod, vagy tolja a hátad (vagy két segítővel mindkettő egyszerre) az segít megérezni a mélyítést és nyújtást.

– A mélyítést és nyújtást segíti az is, ha párban egymással szemben ülve végzitek a gyakorlatot úgy, hogy a talpatokat egymásnak támasztjátok, és az ujjakkal, kezekkel összekapaszkodva húzzátok egymást.

– A kitartást könnyíti, ha alátámasztod a fejed (hengerpárnával, pléddel, vagy blokkal), és passzívan tartod ki a pózt.

– A feszes térdhajlat és merev hátsó combizmok esetén tehetsz a behajlított térdek térdhajlata alá összehajtott plédet.

Hatások:

– A tudatra: az elmélyülést támogatja meg.

– Az energetikára: a mūlādhāra, a svādhiṣṭhāna és a maṇipūra cakrát harmonizálja.

– A szervekre és szervrendszerekre: a belső szerveket masszírozza: aktiválja a májat (méregtelenít), gyomrot (fokozza az emésztés tüzét), hasnyálmirigyet (inzulintermelést növeli), lépet (vérképzést segíti), veséket (kiválasztást javítja), beleket (emésztés javító, székrekedést megelőzi); javítja a húgy- és ivarszervi problémákat; segít megszabadulni a hasi zsírpárnáktól; stimulálja a gerinc idegeit.

– A mozgás szervrendszerére: nyújtja a test hátulsó részén lévő izmokat.

Ellenjavallatok és javasolt könnyítések:

– Porckorongsérv, a hasban lévő akut gyulladás esetén ne végezd.

– Enyhébb gerincproblémáknál, illetve hátfájásnál behajlított térdekkel, erősen billentett medencével és hosszan nyújtózó gerinccel csináld. Ha nem éred el a lábfejeket, akkor használhatsz hevedert.

Felhasznált irodalom: Jóga tiszta forrásból: Dr. Tóth-Soma László, Képes Andrea, Medvegy Gergely

BAKAJA ZOLTÁN HALLGATÓI ÉRTÉKELÉSE

Nagyon interaktívak voltak az órák, tetszett, és úgy érzem sokat tanultam. Hihetetlen, emberfeletti türelem és szeretet áradt a tanítónkból.

Nagyon felkészült és türelmes volt hozzánk. A tőle telhető legjobbat hozta ki belőlünk.

Nagyon sok javítási lehetőséget és sok vizsgázási időpontot adott számunkra a tanár úr, ez nagyon szimpatikus és becsülendő volt számomra.

BANYÁR MAGDOLNA HALLGATÓI ÉRTÉKELÉSE

A tanárnő tudása és hitelessége az oktatott témákkal kapcsolatban bámulatra méltó. Mindezt úgy adja elő, mintha ez a világ legegyszerűbb és legkönnyebb dolga lenne. A valóságban mindez sok év tanulása, bizonyossága és elkötelezettsége. Felejthetetlen élményt nyújtottak az órái.

Mérhetetlen türelemmel, megértéssel adta át a tanárnő az alapokat. Nem volt kérdés, amire ne kaptunk volna kielégítő választ.

Nagyon jók az órák, melyek amolyan beszélgető stílusban zajlanak, ettől olyan családias a hangulat. A Tanárnő kisugárzása megragadó, élvezetes hallgatni. Erős, karakán, szenvedélyes és hiteles.

TASI ISTVÁN HALLGATÓI ÉRTÉKELÉSE

Nagyon érdekes, színvonalas, vidám hangulatú órák voltak. A tanár úr érthetően magyarázta el a dolgokat. Kérdéseinkre mindig kimerítő válaszokat kaptunk. Teljes mértékben elégedett vagyok a munkájával.

Kiváló előadó, kimeríthetetlen lelkesedéssel. Mindig aktualizálja a tananyagot, más forrásból is hoz példát, történetet, hogy könnyítse a megértést. Nagyon nyitott, őszinte és a tekintélyt ezzel vívja ki magának.

Nagyon szeretem az óráit a tanár úrnak. A mérhetetlen elköteleződés és óriási tudás, ami áthatja az óráit, hihetetlenül magával ragadó. Az előadások érdekesek, tanulságosak, és egy nagyon odaillő humor is jelen van. 🙂

TÓTH-SOMA LÁSZLÓ HALLGATÓI ÉRTÉKELÉSE

Imádom a tanár úr óráit. Látszik, hogy hatalmas tudása van. Az órák érdekesek voltak, sok extra dolgot és sztorit hallhattunk, amelyek nincsenek benne a tananyagban. Ettől nagyon izgalmasak voltak az előadások.

Fantasztikusan felkészült, nagy tudású oktató! Érdekes, a hallgatók szemszögét átlátó előadásokat hallhattam, nem lankadt a figyelmem az órákon.

A tanár úr tudása, szakmai felkészültsége szavakkal ki nem fejezhető. Szuper órák, érdekes kisfilmekkel, képekkel tarkítva. Nagyon szeretem hallgatni!

JENEY RITA HALLGATÓI ÉRTÉKELÉSE

A tanárnő tudása, vidámsága és jóindulata minden alkalommal lenyűgöz. Nagyon jól fel volt építve a félév anyaga. A tanárnő nagyon türelmes volt, és jól magyarázott. Szépen, lépésről lépésre haladtunk, így könnyen feldolgozható volt az anyag.

A tanárnő minden alkalommal a saját, már meglévő, mély és egybefűzött tudásának részeit pontosan és olyan elemekkel egybefűzve adja át, melyek segítenek a nyelv igazi megértésében. Csak pozitívat tudok róla mondani.

Maximális felkészültség és éleslátás. Barátságos és szakmailag magas színvonalú óravezetés. Mindig hasznos és objektív értékelése a munkámnak. Azért szeretek együtt dolgozni és kutatni a tanárnővel, mert minden alkalommal fejlődöm, jobb leszek abban, aminek ő a szakértője.

KAPISINSZKY JUDIT HALLGATÓI ÉRTÉKELÉSE

A tanárnő minden alkalommal nagyon jól felépítette az órát, alaposan átvettünk mindent, rendszeresen ismételtünk, lehetett kérdezni, türelmesen elmondott, megmutatott nekünk mindent többször is. Szerencsések vagyunk, hogy ő tanít minket!

Juditot kiváló jógaoktatónak tartom. Türelmes, precíz és maximalista. Nagyon örülök, hogy a “jósorsom” hozzávezetett. Ideálisabb oktatót nem tudnék magam számára elképzelni. Nagyon lélekemelőek a közös meditációk, mantrázások!

Igazi példakép számomra. Külön tetszik, hogy mindent az alapoktól kezdtünk, és csak az kerül számonkérésre, ami a gyakorlati órán elhangzott/bemutatásra került; így nem tesznek különbséget a kezdő és a gyakorlott jógások között.

KÉPES ANDREA HALLGATÓI ÉRTÉKELÉSE

Pontos, precíz, alapos magyarázat, a tanulók objektív, de ösztönző jellegű értékelése!

Az oktató példamutató viselkedése, felkészültsége és személyes stílusa miatt örömmel járok hozzá. Biztonságban érzem magam az órákon technikai szempontból.

Az órai anyag, a jegyzet és az ahhoz tartozó tanári magyarázatok minden tekintetben segítik a hallgatók felkészülését. Ráadásul a tanári segítségnyújtás rendkívüli módon támogatja a gyakorló fizikai, mentális és lelki fejlődését.

MAGYAR MÁRTA HALLGATÓI ÉRTÉKELÉSE

Mindig izgalmas, mindig érthető és könnyen befogadható feladatok, magyarázatok. A tantárgy kiváló ismerete és nagy szeretete sugárzott minden órán. Türelem és többszörös gyakorlás, mindent átbeszéltünk és önállóan, meg csoportosan is bizonyíthattunk. Nagyon vártam minden órát, nagy adomány volt ez a kurzus.

A tanárnő kedves, jó előadó, felkészült és lelkiismeretes. Szeretem, ahogy mindenféle segédanyagokkal segíti a megértésünk. Érthető tanítás, magas színvonal. Felkészültsége, tudása bámulatos számomra.

Az oktató felkészültsége minden alkalommal 100%-osnak bizonyult, ahogy a magyarázat érthetősége is. Tökéletes órafelépítés párosul hatalmas tudással a tanárnőnél.

MARKWARTHNÉ LENGYEL PIROSKA HALLGATÓI ÉRTÉKELÉSE

Az oktatónk személyisége és tanítási stílusa is elnyerte a szimpátiámat. A tanárnő felkészült, pontos, magyarázatai érthetőek, emberként pedig kedves és barátságos.

Az oktató maximálisan felkészült és segítőkész volt, a nagy mennyiségű tudásanyagot élvezetessé és érdekessé tette a hallgatók számára.

Látszott, hogy a tanárnő sokat készült az órákra. Mindig hozott nekünk valami érdekességet, történetet. Lelkiismeretesen végezte a munkáját, felkészültsége, precizitása bámulatos. Egy élmény volt az óra!

RÁTKAI GERGŐ PÉTER HALLGATÓI ÉRTÉKELÉSE

Kicsit laza, humoros, fiatalos, olyan amilyennek az ő korában lenni kell. Biztos vagyok benne, hogy mindenben maximálisan számíthatunk rá, ami az ő szakterületét jelenti.

Hasznos és érdekes órák voltak, éreztem, ahogy fejlődöm hétről hétre. Jobban értem a versekhez fűzött magyarázatokat, és a szakdolgozathoz is nagy segítség volt ez a kurzus.

Felkészült, rugalmas, türelmes, megértő, segítőkész, jól látja a hallgatók problémáit, szempontjait. Nagyon jó hangulatú órák voltak. Minden szempontból ötös.