Kaśyapāsana – Kaśyapa póz (Féloldalas fekvőtámasz)



Ossza meg!


Kaśyapāsana: kaśyapa = Kaśyapa, a prajāpatik (ősnemzők) egyike → Kaśyapa póz (Féloldalas fekvőtámasz)

Testhelyzet: kéztámaszos, a törzs-csípő mozgása szerint: középhelyzet, erő: 1. szint.

A felvétel és a lebontás lépései:

A kiindulási póza: santolanāsana.

  1. Belégzéssel a jobb kezed emeld el a talajról, nyújtózz vele felfelé. Fordulj bal oldalra úgy, hogy a bal tenyér és (a lábujjak helyett) a bal külső talpél a talajra támaszkodik. Nyújtsd és zárd össze a lábad a belső talpéleket egymáson tartva. Könnyítésképpen a két lábfej lehet egymás előtt is.
  2. A teljes tested (fej, törzs, láb) legyen egy vonalban. A karok, a gerinc, a láb aktívan nyújtózik. A testsúlyod oszd el a bal tenyéren és a bal láb külső élén. A két kart tartsd egymás folytatásaként. A lent lévő kéz ujjai nézzenek a fej irányába, a fent lévő tenyér pedig a mellkas irányába, ahogyan a tekintet is.
  3. Kilégzéssel tedd vissza a talajra a jobb kezed és fordulj vissza santolanāsanába.

A kitartás alatti erővonalak és akciók:

– A támaszkodó tenyérből emeld az egyenes vállövet, nyújtózz fölfelé a fönt lévő karral ujjhegyek végéig, hogy minél kisebb súly nehezedjék a csuklónkra. Minden ujj, minden ujjtő a talajon van, a kézfej és az alkar izmai megfeszülnek.

– A vállat húzd el a fültől, a lapockát simítsd a hátba, a fejjel a törzs folytatásaként nyújtózz. A tekintet arra néz, amerre a mellkas mutat.

– A fejtetővel nyújtózz el egyik oldalra a talajon lévő sarokból (lábélből). A szegycsontot is mozdítsd a fej irányába, míg a farokcsonttal és a lábakkal a másik oldalra a sarok irányába nyújtózz. A lábfej pipál, a külső talpéleket húzd magad felé.

– Nyisd a mellkast, a jobb vállat hozd teljesen a bal fölé, a jobb csípőt a bal fölé, így a test síkja merőleges marad a talajra. A test minden izma aktív a tartárban.

A kitartás alatti figyelemvezetések és légzések:

BL a lent lévő kezedtől hozd fel a figyelmed a fönt lévő kézig: emelkedj a tartó kézből, egyenesedik a vállöv, nyílik a mellkas. KL a megtartott köldökből kifelé két irányba vezesd a figyelmed: a fejtetővel egyik, míg a lábaddal (sarkaddal) a másik irányba nyújtózol.

Variánsok:

Alkartámaszos kaśyapāsana: a könyök a váll alatt van, az alkar pedig a mellkas felé tart, a talajra nyomva.

Felkészítő āsanák:

– A törzs akcióinak tudatosítására: tāḍāsana, santolanāsana.

– A karizom erősítésére adho-mukha-śvanāsana, ūrdhva-mukha-śvanāsana, caturaṅga-daṇḍāsana.

– A törzs, a kar, a vállöv erősítésére és az egyensúly fejlesztésére śīrṣāsana, kākāsana, bakāsana.

– Ha az ardha-padmāsana lábtartással szeretnéd felvenni az āsanát, akkor az ardha– és teljes padmāsanánál leírt kiegészítéseket is gyakorolhatod.

Rávezető eszközös és páros gyakorlatok:

– A medence helyes, stabil helyzete érdekében helyezkedj a falnak oldalt santolanāsana kiinduló helyzetbe, majd a hátaddal simulj a falhoz olyan távolságra, amennyit a farizmok igényelnek. A fal segít megtartani.

– A lábfejek stabilizálására santolanāsanában simítsd a falhoz a talpakat és onnan vedd fel a kaśyapāsanát úgy, hogy a fal végig támasztékot szolgál a talpaidnak (lábéleknek).

– Párban is végezheted a gyakorlatot: miután felvetted a pózt, a segítőd mögéd helyezkedik el úgy, hogy lábával a csípődet támasztja. Így megakadályozza az esetleges egyensúlyvesztést és a kezével (vagy hevederrel) megtartja, esetleg a megfelelő magasságba emeli a medencédet.

Hatások:

– A tudatra: javítja a koncentrációt.

– Az energetikára: a mūlādhāra és a maṇipūra cakrát harmonizálja.

– A szervekre és szervrendszerekre: fejleszti az egyensúlyérzéket; a megfeszülő hasizom tonizálja az emésztőszerveket, fokozza az emésztés tüzét, enyhíti a vastagbél rendellenességeit.

– A mozgás szervrendszerére: kiemelten erősíti a kar és a vállöv izmait, de fejleszti a has, a hát és a láb izmait is; javítja a tartást; oldja a gerinc keresztcsont-tájéki merevséget és fájásokat.

Ellenjavallatok és javasolt könnyítések:

– A csukló és váll gyengesége, betegsége esetén ne végezd.

– Érzékeny csukló esetén az alkartámaszos verziót gyakorold.

Felhasznált irodalom: Jóga tiszta forrásból: Dr. Tóth-Soma László, Képes Andrea, Medvegy Gergely

BAKAJA ZOLTÁN HALLGATÓI ÉRTÉKELÉSE

Nagyon interaktívak voltak az órák, tetszett, és úgy érzem sokat tanultam. Hihetetlen, emberfeletti türelem és szeretet áradt a tanítónkból.

Nagyon felkészült és türelmes volt hozzánk. A tőle telhető legjobbat hozta ki belőlünk.

Nagyon sok javítási lehetőséget és sok vizsgázási időpontot adott számunkra a tanár úr, ez nagyon szimpatikus és becsülendő volt számomra.

BANYÁR MAGDOLNA HALLGATÓI ÉRTÉKELÉSE

A tanárnő tudása és hitelessége az oktatott témákkal kapcsolatban bámulatra méltó. Mindezt úgy adja elő, mintha ez a világ legegyszerűbb és legkönnyebb dolga lenne. A valóságban mindez sok év tanulása, bizonyossága és elkötelezettsége. Felejthetetlen élményt nyújtottak az órái.

Mérhetetlen türelemmel, megértéssel adta át a tanárnő az alapokat. Nem volt kérdés, amire ne kaptunk volna kielégítő választ.

Nagyon jók az órák, melyek amolyan beszélgető stílusban zajlanak, ettől olyan családias a hangulat. A Tanárnő kisugárzása megragadó, élvezetes hallgatni. Erős, karakán, szenvedélyes és hiteles.

TASI ISTVÁN HALLGATÓI ÉRTÉKELÉSE

Nagyon érdekes, színvonalas, vidám hangulatú órák voltak. A tanár úr érthetően magyarázta el a dolgokat. Kérdéseinkre mindig kimerítő válaszokat kaptunk. Teljes mértékben elégedett vagyok a munkájával.

Kiváló előadó, kimeríthetetlen lelkesedéssel. Mindig aktualizálja a tananyagot, más forrásból is hoz példát, történetet, hogy könnyítse a megértést. Nagyon nyitott, őszinte és a tekintélyt ezzel vívja ki magának.

Nagyon szeretem az óráit a tanár úrnak. A mérhetetlen elköteleződés és óriási tudás, ami áthatja az óráit, hihetetlenül magával ragadó. Az előadások érdekesek, tanulságosak, és egy nagyon odaillő humor is jelen van. 🙂

TÓTH-SOMA LÁSZLÓ HALLGATÓI ÉRTÉKELÉSE

Imádom a tanár úr óráit. Látszik, hogy hatalmas tudása van. Az órák érdekesek voltak, sok extra dolgot és sztorit hallhattunk, amelyek nincsenek benne a tananyagban. Ettől nagyon izgalmasak voltak az előadások.

Fantasztikusan felkészült, nagy tudású oktató! Érdekes, a hallgatók szemszögét átlátó előadásokat hallhattam, nem lankadt a figyelmem az órákon.

A tanár úr tudása, szakmai felkészültsége szavakkal ki nem fejezhető. Szuper órák, érdekes kisfilmekkel, képekkel tarkítva. Nagyon szeretem hallgatni!

JENEY RITA HALLGATÓI ÉRTÉKELÉSE

A tanárnő tudása, vidámsága és jóindulata minden alkalommal lenyűgöz. Nagyon jól fel volt építve a félév anyaga. A tanárnő nagyon türelmes volt, és jól magyarázott. Szépen, lépésről lépésre haladtunk, így könnyen feldolgozható volt az anyag.

A tanárnő minden alkalommal a saját, már meglévő, mély és egybefűzött tudásának részeit pontosan és olyan elemekkel egybefűzve adja át, melyek segítenek a nyelv igazi megértésében. Csak pozitívat tudok róla mondani.

Maximális felkészültség és éleslátás. Barátságos és szakmailag magas színvonalú óravezetés. Mindig hasznos és objektív értékelése a munkámnak. Azért szeretek együtt dolgozni és kutatni a tanárnővel, mert minden alkalommal fejlődöm, jobb leszek abban, aminek ő a szakértője.

KAPISINSZKY JUDIT HALLGATÓI ÉRTÉKELÉSE

A tanárnő minden alkalommal nagyon jól felépítette az órát, alaposan átvettünk mindent, rendszeresen ismételtünk, lehetett kérdezni, türelmesen elmondott, megmutatott nekünk mindent többször is. Szerencsések vagyunk, hogy ő tanít minket!

Juditot kiváló jógaoktatónak tartom. Türelmes, precíz és maximalista. Nagyon örülök, hogy a “jósorsom” hozzávezetett. Ideálisabb oktatót nem tudnék magam számára elképzelni. Nagyon lélekemelőek a közös meditációk, mantrázások!

Igazi példakép számomra. Külön tetszik, hogy mindent az alapoktól kezdtünk, és csak az kerül számonkérésre, ami a gyakorlati órán elhangzott/bemutatásra került; így nem tesznek különbséget a kezdő és a gyakorlott jógások között.

KÉPES ANDREA HALLGATÓI ÉRTÉKELÉSE

Pontos, precíz, alapos magyarázat, a tanulók objektív, de ösztönző jellegű értékelése!

Az oktató példamutató viselkedése, felkészültsége és személyes stílusa miatt örömmel járok hozzá. Biztonságban érzem magam az órákon technikai szempontból.

Az órai anyag, a jegyzet és az ahhoz tartozó tanári magyarázatok minden tekintetben segítik a hallgatók felkészülését. Ráadásul a tanári segítségnyújtás rendkívüli módon támogatja a gyakorló fizikai, mentális és lelki fejlődését.

MAGYAR MÁRTA HALLGATÓI ÉRTÉKELÉSE

Mindig izgalmas, mindig érthető és könnyen befogadható feladatok, magyarázatok. A tantárgy kiváló ismerete és nagy szeretete sugárzott minden órán. Türelem és többszörös gyakorlás, mindent átbeszéltünk és önállóan, meg csoportosan is bizonyíthattunk. Nagyon vártam minden órát, nagy adomány volt ez a kurzus.

A tanárnő kedves, jó előadó, felkészült és lelkiismeretes. Szeretem, ahogy mindenféle segédanyagokkal segíti a megértésünk. Érthető tanítás, magas színvonal. Felkészültsége, tudása bámulatos számomra.

Az oktató felkészültsége minden alkalommal 100%-osnak bizonyult, ahogy a magyarázat érthetősége is. Tökéletes órafelépítés párosul hatalmas tudással a tanárnőnél.

MARKWARTHNÉ LENGYEL PIROSKA HALLGATÓI ÉRTÉKELÉSE

Az oktatónk személyisége és tanítási stílusa is elnyerte a szimpátiámat. A tanárnő felkészült, pontos, magyarázatai érthetőek, emberként pedig kedves és barátságos.

Az oktató maximálisan felkészült és segítőkész volt, a nagy mennyiségű tudásanyagot élvezetessé és érdekessé tette a hallgatók számára.

Látszott, hogy a tanárnő sokat készült az órákra. Mindig hozott nekünk valami érdekességet, történetet. Lelkiismeretesen végezte a munkáját, felkészültsége, precizitása bámulatos. Egy élmény volt az óra!

RÁTKAI GERGŐ PÉTER HALLGATÓI ÉRTÉKELÉSE

Kicsit laza, humoros, fiatalos, olyan amilyennek az ő korában lenni kell. Biztos vagyok benne, hogy mindenben maximálisan számíthatunk rá, ami az ő szakterületét jelenti.

Hasznos és érdekes órák voltak, éreztem, ahogy fejlődöm hétről hétre. Jobban értem a versekhez fűzött magyarázatokat, és a szakdolgozathoz is nagy segítség volt ez a kurzus.

Felkészült, rugalmas, türelmes, megértő, segítőkész, jól látja a hallgatók problémáit, szempontjait. Nagyon jó hangulatú órák voltak. Minden szempontból ötös.