Halāsana – Ekeállás



Ossza meg!


Halāsana: hala = eke → Ekeállás

Testhelyzet: válltámaszos fordított, a törzs-csípő mozgása szerint: előre hajlító, erő: 1. szint.

A felvétel és a lebontás lépései:

A kiindulási póza: śavāsana (szükség esetén a váll alá tegyél összehajtott jógaszőnyeget vagy takarót, ezáltal magasabban lesz, mint a fej, és így nem terhelődik a nyakad).

  1. Zárd a lábakat, s húzd talpra azokat. A kezek a törzs mellett tenyérrel lefelé helyezkednek el. A nyakat hosszan nyújtsd, az állat a mellkas felé húzd, a fejed középhelyzetben van. Kilégzéssel gördülj fel térd-homlok tartásba: a térdeket a homlokon támaszd meg, a lábszárak a fej fölött vannak.
  2. Kulcsold össze az ujjakat, nyomd a karjaidat a talajba, közelítsd a lapockákat egymáshoz, forgasd a vállakat egymás felé, hogy a vállövre nehezedjen a test súlya.
  3. Nyújtsd ki a lábakat, a lábujjakat a talajra helyezve. A lábak aktívak maradnak, belégzéssel az ülőgumókkal felfelé nyújtózz, a hátad a talajra merőleges. Ha a lábaidat nem tudtad a talajra tenni, akkor a tenyerek támasszák meg a hátat úgy, hogy a két könyök vállszélességben maradjon. Ha a lábujjak a talajon, akkor a kezek is ott maradnak. A lábaid legyenek zárva vagy a csípő szélességében.
  4. A lebontás előtt görgesd ki a vállakat és a fejet a földön tartva lassan, kilégzéssel, csigolyáról-csigolyára ereszkedj vissza a talajra. Ha már a keresztcsont is a talajra simult, a lábakat talpra állítva szintén helyezd a talajra, majd pihenj śavāsanában.

Megjegyzés: a halāsanát felveheted a sarvāṅgāsanából is úgy, hogy kilégzéssel a nyújtott lábakat leengeded a talajra, illetve ha már a láb a talajon van, akkor a karokat hátra nyújtod és a talajra simítod őket.

A kitartás alatti erővonalak és akciók:

– A fej középhelyzetben van, a nyak nyújtott, de a testsúly a vállövre terhelődik. A szegycsontot húzd az áll felé, az állat zárd a mellkasra (passzív jālandhara-bandha jön létre).

– A karokat összekulcsolt ujjakkal nyomd a talajba anélkül, hogy túlságosan kifelé rotálnád azokat. Közben a vállakat húzd egymás felé.

– A stabilan lent tartott vállövből emeld felfelé a medencét, egyenesedik a hát, aktiválódnak a has- és a mély hátizmok. A lenyomott karokból és a talajon lévő lábujjaktól nyújtózó lábakból vegyél erőt a medence emeléséhez. A medenceöv a vállöv fölött van.

– A térd nyújtva, térdkalács felhúzva, lábfej lábujjakon, a talp merőleges a talajhoz képest.

A kitartás alatti figyelemvezetések és légzések:

BL két irányból (a karoktól és a lábaktól) hozd a figyelmed a medence felé: nyomd le a karokat, szélesítsd és egyenesítsd a hátat, illetve aktiváld a láb izmait, emeld a medencét. KL a medencétől kiindulva vezesd a figyelmed két irányba (a karok és a lábak felé): megtartva a medence magasságát nehezítsd a vállövet, nyújtsd a karokat, illetve a nyújtsd a lábakat.

Variánsok:

Pārśva-halāsana (oldalsó ekeállás): lépegess mindkét lábbal jobbra, amennyire lehetséges anélkül, hogy a fej és a nyak helyzete megváltozna.

Supta-koṇāsana (terpesz ekében): a medencét a magasban megtartva úgy végzed a halāsanát, hogy maximális terpeszt nyitsz benne.

Felkészítő āsanák:

– A törzs és láb tudatosítására: dandāsana.

– A test hátulsó felszínének nyújtására: előrehajlások, pl.: paścimottānāsana, pāda-hastāsana vagy adho-mukha-śvanāsana.

– A nyak-vállöv helyzetére és nyújtására: sarvāṅgāsana, karṇa-pīdāsana.

Rávezető eszközös és páros gyakorlatok:

– A nyakad érzékenysége esetén emeld meg a vállövedet. (lásd a rávezető gyakorlatoknál)

– Ha nem ér le a lábujjad/lábujj alatti talppárnáid a talajra, akkor tedd emelvényre (pl.: székre, padra, vagy tégla).

– Ekeállál fal segítségével: nyújtott lábú ülésben mérd ki az ülőcsontjaid távolságát a faltól, és háton fekvésben erre a távolságra helyezd a vállöved. Gördülj homlok-térd tartásba. Lépj föl a falra, aktívan és nyújtva tartva a lábakat, nyomd a talpakat a falba. Ezután, léphetsz egyre mélyebbre, esetleg téglára, végül a talajra teheted a lábujjakat.

– Páros gyakorlat fal segítségével: nyújtott lábú ülésben mérd ki az ülőcsontjaid távolságát a faltól. és háton fekvésben erre a távolságra helyezed a vállöved. Gördülj homlok-térd tartásba, nyújtsd a lábaid és támaszd a talpad a falnak. Ebben a helyzetben a társad mögéd helyezkedik el ülő helyzetben és a hátad, valamint a keresztcsontodat támogatja meg a talpaival. Ahhoz, hogy megérezd  a vállövtől az ülőcsontig tartó nyújtózást, álló helyzetből a segítő a lábszárával is támogathatja a hátad miközben hevederrel húzza föl a combtöved.

Hatások:

– A tudatra: oldja a feszültséget és elősegíti a befelé figyelést.

– Az energetikára: a maṇipūra, a viśuddha és a ājñā cakrát harmonizálja.

– A szervekre és szervrendszerekre: a póz kitartása és a mélylégzés masszírozza a belső szerveket, javítja az emésztést; aktiválja a máj-, a lép- és a vesefunkciókat, összenyomja őket, megszűnik a renyheségük, elősegíti a hasnyálmirigy inzulintermelését, csökkenti a lép- és májmegnagyobbodás; kedvező hatású bélsüllyedés, gyomorsüllyedés, székrekedés, krónikus bélgyulladás esetén; tonizálja a gerincidegeket, javítja a szimpatikus idegrendszer működését, amely egyensúlyban tartja a test anyagcsere szintjét; serkenti a csecsemőmirigyet, ezzel erősíti az immunrendszert; rendszeres gyakorlásával megszűntethető a hasi zsírpárna.

– A mozgás szervrendszerére: erősíti a has- és a hátizmokat; enyhíti a váll és könyökmerevséget; nyújtja a láb, derék és hát izmait; javítja a gerincferdülést.

Ellenjavallatok és javasolt könnyítések:

– Isiász, nyaki gerincproblémák és gerincsérv, továbbá minden olyan esetben, amelyben a fordított testhelyzet ellenjavallt, ne végezd.

– Kiálló hetedik nyakcsigolya esetén mindenképp emeld meg a vállövet emelvénnyel pléddel.

Felhasznált irodalom: Jóga tiszta forrásból: Dr. Tóth-Soma László, Képes Andrea, Medvegy Gergely

BAKAJA ZOLTÁN HALLGATÓI ÉRTÉKELÉSE

Nagyon interaktívak voltak az órák, tetszett, és úgy érzem sokat tanultam. Hihetetlen, emberfeletti türelem és szeretet áradt a tanítónkból.

Nagyon felkészült és türelmes volt hozzánk. A tőle telhető legjobbat hozta ki belőlünk.

Nagyon sok javítási lehetőséget és sok vizsgázási időpontot adott számunkra a tanár úr, ez nagyon szimpatikus és becsülendő volt számomra.

BANYÁR MAGDOLNA HALLGATÓI ÉRTÉKELÉSE

A tanárnő tudása és hitelessége az oktatott témákkal kapcsolatban bámulatra méltó. Mindezt úgy adja elő, mintha ez a világ legegyszerűbb és legkönnyebb dolga lenne. A valóságban mindez sok év tanulása, bizonyossága és elkötelezettsége. Felejthetetlen élményt nyújtottak az órái.

Mérhetetlen türelemmel, megértéssel adta át a tanárnő az alapokat. Nem volt kérdés, amire ne kaptunk volna kielégítő választ.

Nagyon jók az órák, melyek amolyan beszélgető stílusban zajlanak, ettől olyan családias a hangulat. A Tanárnő kisugárzása megragadó, élvezetes hallgatni. Erős, karakán, szenvedélyes és hiteles.

TASI ISTVÁN HALLGATÓI ÉRTÉKELÉSE

Nagyon érdekes, színvonalas, vidám hangulatú órák voltak. A tanár úr érthetően magyarázta el a dolgokat. Kérdéseinkre mindig kimerítő válaszokat kaptunk. Teljes mértékben elégedett vagyok a munkájával.

Kiváló előadó, kimeríthetetlen lelkesedéssel. Mindig aktualizálja a tananyagot, más forrásból is hoz példát, történetet, hogy könnyítse a megértést. Nagyon nyitott, őszinte és a tekintélyt ezzel vívja ki magának.

Nagyon szeretem az óráit a tanár úrnak. A mérhetetlen elköteleződés és óriási tudás, ami áthatja az óráit, hihetetlenül magával ragadó. Az előadások érdekesek, tanulságosak, és egy nagyon odaillő humor is jelen van. 🙂

TÓTH-SOMA LÁSZLÓ HALLGATÓI ÉRTÉKELÉSE

Imádom a tanár úr óráit. Látszik, hogy hatalmas tudása van. Az órák érdekesek voltak, sok extra dolgot és sztorit hallhattunk, amelyek nincsenek benne a tananyagban. Ettől nagyon izgalmasak voltak az előadások.

Fantasztikusan felkészült, nagy tudású oktató! Érdekes, a hallgatók szemszögét átlátó előadásokat hallhattam, nem lankadt a figyelmem az órákon.

A tanár úr tudása, szakmai felkészültsége szavakkal ki nem fejezhető. Szuper órák, érdekes kisfilmekkel, képekkel tarkítva. Nagyon szeretem hallgatni!

JENEY RITA HALLGATÓI ÉRTÉKELÉSE

A tanárnő tudása, vidámsága és jóindulata minden alkalommal lenyűgöz. Nagyon jól fel volt építve a félév anyaga. A tanárnő nagyon türelmes volt, és jól magyarázott. Szépen, lépésről lépésre haladtunk, így könnyen feldolgozható volt az anyag.

A tanárnő minden alkalommal a saját, már meglévő, mély és egybefűzött tudásának részeit pontosan és olyan elemekkel egybefűzve adja át, melyek segítenek a nyelv igazi megértésében. Csak pozitívat tudok róla mondani.

Maximális felkészültség és éleslátás. Barátságos és szakmailag magas színvonalú óravezetés. Mindig hasznos és objektív értékelése a munkámnak. Azért szeretek együtt dolgozni és kutatni a tanárnővel, mert minden alkalommal fejlődöm, jobb leszek abban, aminek ő a szakértője.

KAPISINSZKY JUDIT HALLGATÓI ÉRTÉKELÉSE

A tanárnő minden alkalommal nagyon jól felépítette az órát, alaposan átvettünk mindent, rendszeresen ismételtünk, lehetett kérdezni, türelmesen elmondott, megmutatott nekünk mindent többször is. Szerencsések vagyunk, hogy ő tanít minket!

Juditot kiváló jógaoktatónak tartom. Türelmes, precíz és maximalista. Nagyon örülök, hogy a “jósorsom” hozzávezetett. Ideálisabb oktatót nem tudnék magam számára elképzelni. Nagyon lélekemelőek a közös meditációk, mantrázások!

Igazi példakép számomra. Külön tetszik, hogy mindent az alapoktól kezdtünk, és csak az kerül számonkérésre, ami a gyakorlati órán elhangzott/bemutatásra került; így nem tesznek különbséget a kezdő és a gyakorlott jógások között.

KÉPES ANDREA HALLGATÓI ÉRTÉKELÉSE

Pontos, precíz, alapos magyarázat, a tanulók objektív, de ösztönző jellegű értékelése!

Az oktató példamutató viselkedése, felkészültsége és személyes stílusa miatt örömmel járok hozzá. Biztonságban érzem magam az órákon technikai szempontból.

Az órai anyag, a jegyzet és az ahhoz tartozó tanári magyarázatok minden tekintetben segítik a hallgatók felkészülését. Ráadásul a tanári segítségnyújtás rendkívüli módon támogatja a gyakorló fizikai, mentális és lelki fejlődését.

MAGYAR MÁRTA HALLGATÓI ÉRTÉKELÉSE

Mindig izgalmas, mindig érthető és könnyen befogadható feladatok, magyarázatok. A tantárgy kiváló ismerete és nagy szeretete sugárzott minden órán. Türelem és többszörös gyakorlás, mindent átbeszéltünk és önállóan, meg csoportosan is bizonyíthattunk. Nagyon vártam minden órát, nagy adomány volt ez a kurzus.

A tanárnő kedves, jó előadó, felkészült és lelkiismeretes. Szeretem, ahogy mindenféle segédanyagokkal segíti a megértésünk. Érthető tanítás, magas színvonal. Felkészültsége, tudása bámulatos számomra.

Az oktató felkészültsége minden alkalommal 100%-osnak bizonyult, ahogy a magyarázat érthetősége is. Tökéletes órafelépítés párosul hatalmas tudással a tanárnőnél.

MARKWARTHNÉ LENGYEL PIROSKA HALLGATÓI ÉRTÉKELÉSE

Az oktatónk személyisége és tanítási stílusa is elnyerte a szimpátiámat. A tanárnő felkészült, pontos, magyarázatai érthetőek, emberként pedig kedves és barátságos.

Az oktató maximálisan felkészült és segítőkész volt, a nagy mennyiségű tudásanyagot élvezetessé és érdekessé tette a hallgatók számára.

Látszott, hogy a tanárnő sokat készült az órákra. Mindig hozott nekünk valami érdekességet, történetet. Lelkiismeretesen végezte a munkáját, felkészültsége, precizitása bámulatos. Egy élmény volt az óra!

RÁTKAI GERGŐ PÉTER HALLGATÓI ÉRTÉKELÉSE

Kicsit laza, humoros, fiatalos, olyan amilyennek az ő korában lenni kell. Biztos vagyok benne, hogy mindenben maximálisan számíthatunk rá, ami az ő szakterületét jelenti.

Hasznos és érdekes órák voltak, éreztem, ahogy fejlődöm hétről hétre. Jobban értem a versekhez fűzött magyarázatokat, és a szakdolgozathoz is nagy segítség volt ez a kurzus.

Felkészült, rugalmas, türelmes, megértő, segítőkész, jól látja a hallgatók problémáit, szempontjait. Nagyon jó hangulatú órák voltak. Minden szempontból ötös.