A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola több kiadványa megrendelhető.
Jóga tiszta forrásból
A Jóga tiszta forrásból eme megújult kiadása két fő részből áll. Az első rész a „Jóga tudománya” címmel elsősorban e hagyomány elméleti és szellemi tanításait foglalja össze, a második rész pedig hangsúlyosan a gyakorlati vonatkozásokat tárgyalja.
A jóga sok ezer éves hagyománya az ősi Indiából származik, különböző rendszerei egyidősek a Védákkal. Rendkívül összetett szellemi tanítása mellett különböző testgyakorlatokat, relaxációs és meditációs technikákat tanít, amelyek által segít megőrizni az ember biológiai és mentális egyensúlyát. A jóga célja nemcsak a test fiatalon tartása. Szellemi és lelki tudomány lévén megtanít bennünket nyitott szemmel járni, hogy elemző módon szemlélhessük önmagunkat, s a körülöttünk lévő világot. A jóga egy életmód, az önfejlesztés tudománya, mely új távlatokat nyit az ember számára: az egészség, a harmónia, a béke, a stressz mentes élet, s az önmegvalósítás magasabb rendű egységét.
Részletek és megrendelés itt.
Jóga-szútra 1, 2, 3.
Jelen kötet szerzője Gaura Krisna Dásza (Dr. Tóth-Soma László) Patandzsali Jóga-szútráit szakavatott módon, az eredeti szanszkrit nyelvű szövegből fordította le, s a szútrákhoz írt magyarázataiban a jóga elméleti-filozófiai tanításainak bemutatása mellett az önmegvalósítást gyakorló jógik életére vonatkozó számtalan útmutatást is közkinccsé tesz. Tudásának és több mint két évtizedes gyakorlati tapasztalatának fényében megbízható segítség mindazok számára, akik a jóga útján szeretnék megismerni önmagukat és örök kapcsolatukat mindenek végső forrásával.
Részletek és megrendelés itt.
Időtlen tanítás
E tanulmánygyűjtemény a teológiai ismeretterjesztést szolgálja. Betekintést nyújt azokba az alapvető szakrális szövegekbe, melyek meghatározzák a védikus hagyomány gaudíja-vaisnava irányzatának filozófiai szemléletét, vallásgyakorlatát és kultúrájának alapjait. Az egyes műveket a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola oktatói mutatják be az olvasónak. A kötetben ismertetett könyvek tanulmányozása a Főiskola curriculumának is szerves részét képezi.
Részletek és megrendelés itt.
Rūpa Gosvāmī küldetése
Rūpa Gosvāmī, a gauḍīya vaiṣṇavizmus e kiemelkedő alakja jelentőségét az Úr Caitanya jelenkori hívei fenntartás nélkül elismerik. Olyannyira, hogy magukra sokszor nem gauḍīya vaiṣṇavákként, hanem rūpānugákként, Rūpa követőiként utalnak, szinonimaként használva a két terminust. De minden gauḍīya vaiṣṇava tisztában van-e azzal, hogy miben áll Rūpa Gosvāmī kiemelkedő szerepe?
Részletek és megrendelés itt.