Jógázz a Citadellán alkonyattól pirkadatig! – sajtóreggeli



Ossza meg!


A 2019-es év a sport ünnepe fővárosunkban. Budapest az Európa Sportfővárosa cím elnyerésével lehetőséget is kapott arra, hogy minden eddiginél nagyobb mértékben ösztönözhesse a városban élőket arra, hogy életük szerves részévé tegyék a mozgást, ami révén egészségesebbek, boldogabbak, kitartóbbak, illetve aktívabbak lehetnek a jövőben. Ennek jegyében kerül sor a Jógázz a Citadellán alkonyattól pirkadatig! rendezvényre augusztus 10–11-én.

“Ez az év arról szól, hogy minél többen megtegyék az első lépést”

Az rendezvény kapcsán a Dagály fürdőben tartott sajtóreggelin részt vett Dr. Kégler Ádám, a BVA Budapesti Városarculat ügyvezetője, Ankita  Sood, India jóganagykövete, Dr. Tóth-Soma László (Gaura Krisna Dásza), a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola rektorhelyettese és az iskola Jóga Tanszékének vezetője, Czinege Szilvia, a Budapest Gyógyfürdői értékesítési  és marketingigazgatója, valamint Dobó Kata színész-rendező.

– Arra törekszünk, hogy partnereinkkel, különös tekintettel a Testnevelési Egyetemre és a Budapesti Sportszövetségek Uniójára, minél több sporteseményt rendezzünk, minél több embert vegyünk rá a mozgásra, minél több rendezvényen promotáljuk a sportolásra és az egészséges életmódra felhívó üzenetet – mondta Dr. Kégler Ádám. – Most, egy kicsivel túl a „félidőn” azt mondhatom, hogy nagyon jók a számaink: több tízezer embert tudtunk eddig mozgósítani, futókampányaink révén pedig a fővárosi lakosság döntő többsége képben van az eseménysorozatot illetően. A következő időszakban a Jógázz a Citadellán alkonyattól pirkadatig! lesz az egyik legnagyobb eseményünk, a Budapest Urban Games és a Nordic Walking nap mellett. Mindeközben zajlanak a fővárosban a saját testsúlyos edzések is – aki akar, el tud kezdeni sportolni. Ez az év arról szól, hogy minél többen megtegyék az első lépést.

Autentikus és tradicionális tudás

Ankita Soodot az indiai kormány bízta meg azzal, hogy Magyarország-szerte terjessze az indiai kultúrát, azon belül pedig a jógát. Ennek jegyében rendezték meg többek között június 21-én a nagy sikerű jóga világnapját a Bálnában, amelyről a Jógapont.hu is beszámolt. Mint mondta, az itt töltött idő alatt rengeteg magyarországi jógással találkozott, különféle jógaiskolák képviseletében, és tapasztalatai szerint az az ősi mozgás- és filozófiai rendszer egyre népszerűbb hazánkban – az indiai kormány célja pedig éppen az, hogy az autentikus és tradicionális tudást adhassa át az erre fogékonynak. Minderre a Jógázz a Citadellán alkonyattól pirkadatig! rendezvényen is kiváló alkalom nyílik majd.

Életmód, életszemlélet, filozófia

– A jóga amellett, hogy egy nagyszerű mozgásformát is képvisel, valójában egy életmód, egy életszemlélet, egy filozófia és még sok minden más, de elsődlegesen, hagyományosan az önmagunkra találás módszere, amit a jóga tradicionális képviselői úgy hívnak, hogy önmegvalósítás – hangsúlyozta Dr. Tóth-Soma László. – Eszköztárában vannak a testtel kapcsolatos gyakorlatok, mentális-gondolati szinten ható gyakorlatok, az érzelmi szintünket harmonizáló gyakorlatok, és ami igazából a jóga lényege, az anyagon túlival, az abszolútummal, a transzcendentálissal foglalkozó gyakorlatok, illetve tanítások.

A nyugati világba azonban a jóga mint egyfajta rekreációs sporttevékenység kezdett bevonulni, ugyanakkor vannak, akik a mozgáskultúrán túl a szellemi-lelki tradicionális aspektusát is hangsúlyozzák, ahogyan az indiai kormány és Ankita Sood is teszi.

Ami miatt a jógának hihetetlenül nagy jelentősége van napjainkban, az az, hogy a fizikai, egészségi, mentális-érzelmi szintjeinken tapasztalható folyamatokban rendkívüli mértékben felborult az egyensúly. Ennek jele, hogy rengeteg szomatikus, pszichoszomatikus betegségben szenvednek, rengeteg mentális-érzelmi problémával küzdenek a nyugati társadalomban élő emberek. A jóga mindezen problémákra megoldást, illetve válaszokat ad.

Azt gondolom, hogy a Jógázz a Citadellán alkonyattól pirkadatig! rendezvény azok számára, akik még nem találkoztak a jógával, egy nagyon kiindulási pont lehet ahhoz, hogy elinduljanak ezen az úton. Azt hiszem, mindenkinek a saját belátásra van bízva, hogy a jóga mely aspektusában kapcsolódik ehhez a csodálatos hagyományhoz. Mindenkit várunk szeretettel!

Fürdő és jóga

Czinege Szilvia elmondta: Budapest az egyedüli főváros a világon, ahol ennyi forrás van. A gyógyvíznek pedig nemcsak fizikai, hanem szellemi-lelki szinten is jótékony hatással bír – ilyen szempontból tehát „passzol” a jógához. Ma már fürdőkben is lehet jógázni, amit Rubesch Linda oktató és két társa a sajtóesemény részét alkotó SUP-bemutatón is bizonyított. A SUP a legfiatalabb jógairányzatok egyike, ahol az instabil felületen végzett jógagyakorlás rendkívül pozitív módon befolyásolja az idegrendszert, fejleszti az egyensúlyérzéket, oldja a stresszt és intenzíven erősíti a mélyizmokat – bizonyára egyre többen érdeklődnek majd iránta.

Dobó Kata is ott lesz a Citadellán

Dobó Kata húsz évvel ezelőtt Los Angelesben találkozott a jógával, méghozzá egy olyan „becsületkasszás” stúdióban, ahol egy népszerű amerikai sorozat színésznője ugyanúgy megfordult, ahogy fedél nélkül élő emberek. Azóta élete részét alkotja – a teste és a szelleme egyaránt kívánja. A jóga mellett nem szükséges más mozgásformát végeznie, az óra végi relaxációkon elért nyugodt, békés állapotot pedig különösen szereti. Ő is ott lesz a Citadellán augusztus 10-én, és nem kizárt, hogy másnap is felkel hajnalban, hogy a többi jógással együtt üdvözölhesse a felkelő napot.

Részletes program és regisztráció itt.

Fotók: Bartha Viktor

BAKAJA ZOLTÁN HALLGATÓI ÉRTÉKELÉSE

Nagyon interaktívak voltak az órák, tetszett, és úgy érzem sokat tanultam. Hihetetlen, emberfeletti türelem és szeretet áradt a tanítónkból.

Nagyon felkészült és türelmes volt hozzánk. A tőle telhető legjobbat hozta ki belőlünk.

Nagyon sok javítási lehetőséget és sok vizsgázási időpontot adott számunkra a tanár úr, ez nagyon szimpatikus és becsülendő volt számomra.

BANYÁR MAGDOLNA HALLGATÓI ÉRTÉKELÉSE

A tanárnő tudása és hitelessége az oktatott témákkal kapcsolatban bámulatra méltó. Mindezt úgy adja elő, mintha ez a világ legegyszerűbb és legkönnyebb dolga lenne. A valóságban mindez sok év tanulása, bizonyossága és elkötelezettsége. Felejthetetlen élményt nyújtottak az órái.

Mérhetetlen türelemmel, megértéssel adta át a tanárnő az alapokat. Nem volt kérdés, amire ne kaptunk volna kielégítő választ.

Nagyon jók az órák, melyek amolyan beszélgető stílusban zajlanak, ettől olyan családias a hangulat. A Tanárnő kisugárzása megragadó, élvezetes hallgatni. Erős, karakán, szenvedélyes és hiteles.

TASI ISTVÁN HALLGATÓI ÉRTÉKELÉSE

Nagyon érdekes, színvonalas, vidám hangulatú órák voltak. A tanár úr érthetően magyarázta el a dolgokat. Kérdéseinkre mindig kimerítő válaszokat kaptunk. Teljes mértékben elégedett vagyok a munkájával.

Kiváló előadó, kimeríthetetlen lelkesedéssel. Mindig aktualizálja a tananyagot, más forrásból is hoz példát, történetet, hogy könnyítse a megértést. Nagyon nyitott, őszinte és a tekintélyt ezzel vívja ki magának.

Nagyon szeretem az óráit a tanár úrnak. A mérhetetlen elköteleződés és óriási tudás, ami áthatja az óráit, hihetetlenül magával ragadó. Az előadások érdekesek, tanulságosak, és egy nagyon odaillő humor is jelen van. 🙂

TÓTH-SOMA LÁSZLÓ HALLGATÓI ÉRTÉKELÉSE

Imádom a tanár úr óráit. Látszik, hogy hatalmas tudása van. Az órák érdekesek voltak, sok extra dolgot és sztorit hallhattunk, amelyek nincsenek benne a tananyagban. Ettől nagyon izgalmasak voltak az előadások.

Fantasztikusan felkészült, nagy tudású oktató! Érdekes, a hallgatók szemszögét átlátó előadásokat hallhattam, nem lankadt a figyelmem az órákon.

A tanár úr tudása, szakmai felkészültsége szavakkal ki nem fejezhető. Szuper órák, érdekes kisfilmekkel, képekkel tarkítva. Nagyon szeretem hallgatni!

JENEY RITA HALLGATÓI ÉRTÉKELÉSE

A tanárnő tudása, vidámsága és jóindulata minden alkalommal lenyűgöz. Nagyon jól fel volt építve a félév anyaga. A tanárnő nagyon türelmes volt, és jól magyarázott. Szépen, lépésről lépésre haladtunk, így könnyen feldolgozható volt az anyag.

A tanárnő minden alkalommal a saját, már meglévő, mély és egybefűzött tudásának részeit pontosan és olyan elemekkel egybefűzve adja át, melyek segítenek a nyelv igazi megértésében. Csak pozitívat tudok róla mondani.

Maximális felkészültség és éleslátás. Barátságos és szakmailag magas színvonalú óravezetés. Mindig hasznos és objektív értékelése a munkámnak. Azért szeretek együtt dolgozni és kutatni a tanárnővel, mert minden alkalommal fejlődöm, jobb leszek abban, aminek ő a szakértője.

KAPISINSZKY JUDIT HALLGATÓI ÉRTÉKELÉSE

A tanárnő minden alkalommal nagyon jól felépítette az órát, alaposan átvettünk mindent, rendszeresen ismételtünk, lehetett kérdezni, türelmesen elmondott, megmutatott nekünk mindent többször is. Szerencsések vagyunk, hogy ő tanít minket!

Juditot kiváló jógaoktatónak tartom. Türelmes, precíz és maximalista. Nagyon örülök, hogy a “jósorsom” hozzávezetett. Ideálisabb oktatót nem tudnék magam számára elképzelni. Nagyon lélekemelőek a közös meditációk, mantrázások!

Igazi példakép számomra. Külön tetszik, hogy mindent az alapoktól kezdtünk, és csak az kerül számonkérésre, ami a gyakorlati órán elhangzott/bemutatásra került; így nem tesznek különbséget a kezdő és a gyakorlott jógások között.

KÉPES ANDREA HALLGATÓI ÉRTÉKELÉSE

Pontos, precíz, alapos magyarázat, a tanulók objektív, de ösztönző jellegű értékelése!

Az oktató példamutató viselkedése, felkészültsége és személyes stílusa miatt örömmel járok hozzá. Biztonságban érzem magam az órákon technikai szempontból.

Az órai anyag, a jegyzet és az ahhoz tartozó tanári magyarázatok minden tekintetben segítik a hallgatók felkészülését. Ráadásul a tanári segítségnyújtás rendkívüli módon támogatja a gyakorló fizikai, mentális és lelki fejlődését.

MAGYAR MÁRTA HALLGATÓI ÉRTÉKELÉSE

Mindig izgalmas, mindig érthető és könnyen befogadható feladatok, magyarázatok. A tantárgy kiváló ismerete és nagy szeretete sugárzott minden órán. Türelem és többszörös gyakorlás, mindent átbeszéltünk és önállóan, meg csoportosan is bizonyíthattunk. Nagyon vártam minden órát, nagy adomány volt ez a kurzus.

A tanárnő kedves, jó előadó, felkészült és lelkiismeretes. Szeretem, ahogy mindenféle segédanyagokkal segíti a megértésünk. Érthető tanítás, magas színvonal. Felkészültsége, tudása bámulatos számomra.

Az oktató felkészültsége minden alkalommal 100%-osnak bizonyult, ahogy a magyarázat érthetősége is. Tökéletes órafelépítés párosul hatalmas tudással a tanárnőnél.

MARKWARTHNÉ LENGYEL PIROSKA HALLGATÓI ÉRTÉKELÉSE

Az oktatónk személyisége és tanítási stílusa is elnyerte a szimpátiámat. A tanárnő felkészült, pontos, magyarázatai érthetőek, emberként pedig kedves és barátságos.

Az oktató maximálisan felkészült és segítőkész volt, a nagy mennyiségű tudásanyagot élvezetessé és érdekessé tette a hallgatók számára.

Látszott, hogy a tanárnő sokat készült az órákra. Mindig hozott nekünk valami érdekességet, történetet. Lelkiismeretesen végezte a munkáját, felkészültsége, precizitása bámulatos. Egy élmény volt az óra!

RÁTKAI GERGŐ PÉTER HALLGATÓI ÉRTÉKELÉSE

Kicsit laza, humoros, fiatalos, olyan amilyennek az ő korában lenni kell. Biztos vagyok benne, hogy mindenben maximálisan számíthatunk rá, ami az ő szakterületét jelenti.

Hasznos és érdekes órák voltak, éreztem, ahogy fejlődöm hétről hétre. Jobban értem a versekhez fűzött magyarázatokat, és a szakdolgozathoz is nagy segítség volt ez a kurzus.

Felkészült, rugalmas, türelmes, megértő, segítőkész, jól látja a hallgatók problémáit, szempontjait. Nagyon jó hangulatú órák voltak. Minden szempontból ötös.