A BHF szanga – vagyis találkozó – egy olyan esemény, ahová várjuk a volt és jelenlegi hallgatókat egyaránt. Bármikor részt lehet venni, elköteleződés nélkül. A szangákon az igények szerint felmerülő témákról beszélgetünk.
Ezúttal Sjámaszundara Dásza (Bakaja Zoltán) beszél majd a következő témáról: Térkép a jóga labirintusához.
Szeretnél segíteni a tanítványaidnak, hogy rátaláljanak egy tiszta forrásból származó jógatradícióra? Látjuk, hogy most, 2023-ban a világ keresi a jógát, ugyanakkor rengeteg félreértés is övezi ezt az egyébként kristálytiszta spirituális folyamatot.
Sajnos nem áll távol az úgynevezett jógiktól, hogy bűnös dolgokra csábítsák gyakorlóikat a megvilágosodást ígérve nekik, és bizony túl sokan bedőlnek a hamis guruknak. Lehet, hogy te már szerencsés vagy, tisztán látsz és a helyes utat járod, de mind jógamesterként, mind teológusként képessé kell válnunk, hogy ezt el is tudjuk magyarázni mások számára, hogy ők se tévedjenek el a jóga labirintusában.
Az előadás személyes módon zajlik, amelyre bhadzsanával, közös énekléssel hangolódunk rá, az előadást követően pedig praszádam, Krisna-tudatosan elkészített sós és édes aprósütemény várja a résztvevőket, amely – egyéni lehetőségek szerint természetesen – adománnyal támogatható.
Időpont: 2023. december 6. szerda, 17:30 – 19:00
Helyszín: Haré Krisna Templom és Oktatási Központ konferenciaterme (1039 Budapest, Lehel u. 15-17.)
Regisztráció: Részvételi szándékodat jelezd kérlek december 3-ig (vasárnapig) a ko@bhf.hu e-mail címen.