Institution name: BHF - levelező 2022-23-1
Comments: ------------------------------------------------------------------------

****** Vaisnava jógamester szak - 1. évfolyam ******

Az órarendben szereplő elméleti tanórákon kívül a "BJGY1 - Bevezető jógagyakorlatok" gyakorlati tantárgyból is lesznek órák a következő beosztás szerint:
- 1. csoportnak hétfőnként 16:45-től 18:45-ig - Főépület Nagyterem - Salamon Alex, szeptember 12-től december 12-ig, 13 alkalom (október 31-én nem lesz);
- 2. csoportnak péntekenként 16:00-tól 18:00-ig - BHF Jógastúdió Blaha - Adamik Viktória, szeptember 16-tól december 09-ig, 13 alkalom;
- 3. csoportnak péntekenként 18:30-től 20:30-ig - Főépület Nagyterem - Kovács-Modla Angelika, szeptember 16-tól december 09-ig, 13 alkalom.

*****

Hallgatóink gyakorlati képzésének támogatására "BJGY1 - Bevezető jógagyakorlatok" gyakorlati tárgy mellett bevezetésre kerültek plusz Gyakorló jógaórák.
Ezen Gyakorló jógaórák szombati napokon az első óra előtt, illetve az ötödik óra után lesznek megtartva, csoportonként a félév során 4-4 alkalommal.
A Gyakorló jógaórákon való részvétel kötelező, hiányozni egy alkalommal lehet a félév során.
A plusz Gyakorló jógaórák időpontjai az órarendben megtekinthetők.

A csoportok hallgatói beosztása a "BJGY1 - Bevezető jógagyakorlatok" óra beosztásától eltér, a névsor szerint került megállapításra:
1. csoport - azon hallgatóink, akik vezetékneve A - F betűvel kezdődik
2. csoport - azon hallgatóink, akik vezetékneve G - K betűvel kezdődik
3. csoport - azon hallgatóink, akik vezetékneve L - N betűvel kezdődik
4. csoport - azon hallgatóink, akik vezetékneve O - Zs betűvel kezdődik

*****

Az órarendben szereplő "BSZ1E/GY-L - Bevezetés a szanszkrit nyelvbe - elmélet, gyakorlat" tárgy összevont tárgy, mely magában foglalja a "BSZ1E - Bevezetés a szanszkrit nyelvbe - elmélet" és a "BSZ1GY - Bevezetés a szanszkrit nyelvbe - gyakorlat" tárgyakat.
A tárgy a nagy létszám miatt 2 csoportban, párhuzamosan lesz megtartva, csoportonként 9 órában.

A csoportok hallgatói beosztása a névsor szerint került megállapításra:
1. csoport - azon hallgatóink, akik vezetékneve A - K betűvel kezdődik
2. csoport - azon hallgatóink, akik vezetékneve L - Zs betűvel kezdődik

A Neptunban külön megjelenik mind az elméleti, mind a gyakorlati kurzus, kurzusonként mindkét csoport.
A csoportokba jelentkezés a kurzusjelentkezéssel történik meg.
Kérjük, ügyeljen rá, hogy mindkét kurzusból azonos csoportba jelentkezzen fel!

------------------------------------------------------------------------

****** Vaisnava teológia szak - 1. évfolyam ******

****** Vaisnava jógamester szak - 2. évfolyam ******

Az órarendben szereplő elméleti tanórákon kívül a "JGY2 - Ászanák és pránájáma 2." gyakorlati tantárgyból is lesznek órák a következő beosztás szerint:
- 1. csoportnak péntekenként 18:15-től 20:15-ig - BHF Jógastúdió Blaha - Adamik Viktória, szeptember 09-től december 02-ig, 13 alkalom;
- 2. csoportnak péntekenként 16:00-tól 18:00-ig - Új épület Jógaterem - Medvegy Gergely - Czeglédy Csaba, szeptember 09-től december 02-ig, 13 alkalom;
- 3. csoportnak csütörtökönként 16:00-tól 18:00-ig - Főépület Nagyterem - Nikodemus Katalin, szeptember 08-tól december 01-ig, 13 alkalom.

*****

Hallgatóink gyakorlati képzésének támogatására "JGY2 - Ászanák és pránájáma 2." gyakorlati tárgy mellett bevezetésre kerültek plusz Gyakorló jógaórák.
Ezen Gyakorló jógaórák szombati napokon az első óra előtt, illetve az ötödik óra után lesznek megtartva, csoportonként a félév során 4-4 alkalommal.
A plusz Gyakorló jógaórák időpontjai az órarendben megtekinthetők.

A csoportok hallgatói beosztása a "JGY2 - Ászanák és pránájáma 2." gyakorlati tárgy beosztásával megegyezik.

*****

Az órarendben szerepel a "SZA2 - Szanszkrit nyelv 2." vaisnava teológia BA szakon oktatott tantárgy is.
Ez a tárgy nem kötelező vaisnava jógamester BA szakon, de opcionálisan felvehető.
Azoknak, akik nem veszik fel ezt a tárgyat, lyukasóráik lesznek az órák időpontjaiban.
A kurzus elvégzése előfeltétel, amennyiben a 4. félévben a szanszkrit specializációt szeretnék választani.

------------------------------------------------------------------------

****** Vaisnava teológia szak - 2. évfolyam ******

A "DJEML15 - VTM18 - A kírtana gyakorlati alapjai 1." tantárgyból 4 óra szerepel az órarendben.
A tárgy a nagy létszám miatt 2 csoportban, párhuzamosan lesz megtartva, csoportonként 4 órában.
A tantárgyból kettő kurzus jelenik meg a Neptunban, a csoportokba jelentkezés a kurzusjelentkezéssel történik meg.

------------------------------------------------------------------------

***** Vaisnava jógamester szak - 3. évfolyam ******

Az órarendben szereplő elméleti tanórákon kívül a "JGY4 - Ászana és pránájáma oktatásmódszertan gyakorlat 1." gyakorlati tantárgyból is lesznek órák a következő beosztás szerint:
- 1. csoportnak csütörtökönként 16:30-tól 18:30-ig - Új épület Jógaterem - Gojdár Ildikó, szeptember 08-tól december 01-ig, 13 alkalom;
- 2. csoportnak csütörtökönként 18:30-tól 20:30-ig - Főépület Nagyterem - Nikodemus Katalin, szeptember 08-tól december 01-ig, 13 alkalom;
- 3. csoportnak péntekenként 16:00-tól 18:00-ig - Főépület Nagyterem - Kovács-Modla Angelika, szeptember 09-től december 02-ig, 13 alkalom.

*****

Hallgatóink gyakorlati képzésének támogatására "JGY4 - Ászana és pránájáma oktatásmódszertan gyakorlat 1." gyakorlati tárgy mellett bevezetésre kerültek plusz Gyakorló jógaórák.
Ezen Gyakorló jógaórák szombati napokon az első óra előtt, illetve az ötödik óra után lesznek megtartva, csoportonként a félév során 4-4 alkalommal.
A plusz Gyakorló jógaórák időpontjai az órarendben megtekinthetők.

A csoportok hallgatói beosztása a "JGY4 - Ászana és pránájáma oktatásmódszertan gyakorlat 1." óra beosztásától eltér, a névsor szerint került megállapításra:
1. csoport - azon hallgatóink, akik vezetékneve A - Ki betűvel kezdődik
2. csoport - azon hallgatóink, akik vezetékneve Ko - Zs betűvel kezdődik

*****

A "DJEML15 - VTM18 - A kírtana gyakorlati alapjai 1." tantárgyból 4 óra szerepel az órarendben.
A tárgy a nagy létszám miatt 2 csoportban, párhuzamosan lesz megtartva, csoportonként 4 órában.
A tantárgyból kettő kurzus jelenik meg a Neptunban, a csoportokba jelentkezés a kurzusjelentkezéssel történik meg.

*****

Az órarendben szerepel az "EIS6 - Ájurvédikus dietetika - 1." tárgy.
A tárgy 2 csoportban lesz megtartva, csoportonként 2x2 órában.
A tantárgyból kettő kurzus jelenik meg a Neptunban, a csoportokba jelentkezés a kurzusjelentkezéssel történik meg.

*****

Az órarendben szerepel az "JSZAV21 - TSZAV21 - Ájurvéda specializáció 2." és a "JSZAV27 - TSZAV27 - Fenntarthatóság és reziliencia specializáció 2." tárgy.
Mindkét tárgy azonos időpontban lesz megtartva 4 alkalommal.
Az órákat az oktatók személyesen és távolról, Zoom-on keresztül fogják megtartani.
A specializációs órákon külön termekben, kivetítve, interaktívan vehetnek részt.

*****

Az órarendben szerepel a "SZA4 - Szanszkrit nyelv 4." vaisnava teológia BA szakon oktatott tantárgy is.
Ez a tárgy nem kötelező vaisnava jógamester BA szakon, de opcionálisan felvehető.
Azoknak, akik nem veszik fel ezt a tárgyat, lyukasóráik lesznek az órák időpontjaiban.

*****

Az órarendben szerepel a "VAD14 - Vaisnava szentek élete 2." vaisnava teológia BA szakon oktatott tantárgy is.
Ez a tárgy nem kötelező vaisnava jógamester BA szakon, de opcionálisan felvehető.
Azoknak, akik nem veszik fel ezt a tárgyat, lyukasóráik lesznek az órák időpontjaiban.

*****

Az órarendben szerepel a "VAD15 - Mádhurja-kádambiní" vaisnava teológia BA szakon oktatott tantárgy is.
Ez a tárgy nem kötelező vaisnava jógamester BA szakon, de opcionálisan felvehető.
Azoknak, akik nem veszik fel ezt a tárgyat, lyukasóráik lesznek az órák időpontjaiban.

*****

Az órarendben szerepel az "OIE7 - A puránikus irodalom 2." vaisnava teológia BA szakon oktatott tantárgy is.
Ez a tárgy nem kötelező vaisnava jógamester BA szakon, de opcionálisan felvehető.
Azoknak, akik nem veszik fel ezt a tárgyat, lyukasóráik lesznek az órák időpontjaiban.

------------------------------------------------------------------------

****** Vaisnava teológia szak - 3. évfolyam ******

Az órarendben szerepel az "VTM21 - Ájurvédikus dietetika - 1." tárgy.
Az tárgy teológusoknak egy külön csoportban lesz megtartva, 2x2 órában.

*****

Az órarendben szerepel az "JSZAV21 - TSZAV21 - Ájurvéda specializáció 2." és a "JSZAV27 - TSZAV27 - Fenntarthatóság és reziliencia specializáció 2." tárgy.
Mindkét tárgy azonos időpontban lesz megtartva 4 alkalommal.
Az órákat az oktatók személyesen és távolról, Zoom-on keresztül fogják megtartani.
A specializációs órákon külön termekben, kivetítve, interaktívan vehetnek részt.

*****

Az órarendben szerepel az "TSZAV37 - Vaisnava hittanoktató specializáció 2." tárgy.
A tárgyból a félév során 6 alkalommal lesz tanóra.

------------------------------------------------------------------------

Table of contents

BHF - levelező 2022-23-1
BEI2-L - Általános anatómia és élettan 1.
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.17 - szombat ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam
Dr. Halmai Zsuzsa
Konferenciaterem
--- --- --- --- --- ---
09.24 - szombat ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam
Dr. Halmai Zsuzsa
Nagyterem
--- --- --- --- --- ---
10.01 - szombat ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam
Dr. Halmai Zsuzsa
Konferenciaterem
--- --- --- --- --- ---
10.08 - szombat ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam
Dr. Halmai Zsuzsa
Nagyterem
--- --- --- --- --- ---
10.15 - szombat ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam
Dr. Halmai Zsuzsa
Konferenciaterem
--- --- --- --- --- ---
10.22 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.29 - szombat ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam
Dr. Halmai Zsuzsa
Konferenciaterem
--- --- --- --- --- ---
11.05 - szombat ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam
Dr. Halmai Zsuzsa
Nagyterem
--- --- --- --- --- ---
11.12 - szombat ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam
Dr. Halmai Zsuzsa
Konferenciaterem
--- --- --- --- --- ---
11.19 - szombat ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam
Dr. Halmai Zsuzsa
Nagyterem
--- --- --- --- --- ---
11.26 - szombat ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam
Dr. Halmai Zsuzsa
Konferenciaterem
--- --- --- --- --- ---
12.03 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
BJSZ11-L - VMA11-L - India története
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.17 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.24 - szombat ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Dr. Jeney Rita
Konferenciaterem
--- --- --- --- --- ---
10.01 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.08 - szombat ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Dr. Jeney Rita
Konferenciaterem
--- --- --- --- --- ---
10.15 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.22 - szombat --- ---

--- --- --- --- ---
10.29 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.05 - szombat ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Dr. Jeney Rita
Konferenciaterem
--- --- --- --- --- ---
11.12 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.19 - szombat --- ---

11.26 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.03 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
BJSZ2-L - OIE5-L - Upanisadok
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Bakaja Zoltán
Nagyterem
--- ---
09.17 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.24 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.01 - szombat --- --- --- --- ---

10.08 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.15 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.22 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.29 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.05 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.12 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.19 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.26 - szombat --- --- ---

--- --- --- ---
12.03 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
BJSZ5-L - OIE10-L - A védikus filozófia iskolái
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.17 - szombat --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Kovárik Lajos (Szabó Csilla Krisztina)
Nagyterem
--- --- --- --- ---
09.24 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.01 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.08 - szombat --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Kovárik Lajos (Szabó Csilla Krisztina)
Nagyterem
--- --- --- --- ---
10.15 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.22 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.29 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.05 - szombat --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Kovárik Lajos (Szabó Csilla Krisztina)
Nagyterem
--- --- --- --- ---
11.12 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.19 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.26 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.03 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
BJSZ7-L - Bevezetés a jógahagyományokba
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.17 - szombat --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam
Képes Andrea
Nagyterem
--- ---
09.24 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.01 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.08 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.15 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.22 - szombat --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam
Képes Andrea
Nagyterem
--- --- --- --- ---
10.29 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.05 - szombat --- --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam
Képes Andrea
Konferenciaterem
---
11.12 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.19 - szombat --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam
Képes Andrea
Nagyterem
--- --- --- --- ---
11.26 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.03 - szombat --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam
Képes Andrea
Konferenciaterem
--- --- --- ---
12.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
BJSZ8-L - VMA1-L - Bevezetés a védikus szentírásokba
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.17 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.24 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.01 - szombat --- --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Magyar Márta Zsófia
Konferenciaterem
---
10.08 - szombat --- --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Magyar Márta Zsófia
Konferenciaterem
---
10.15 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.22 - szombat --- --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Magyar Márta Zsófia
Konferenciaterem
---
10.29 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.05 - szombat --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Magyar Márta Zsófia
Konferenciaterem
--- --- --- --- ---
11.12 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.19 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.26 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.03 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
BJSZ9-L - VMA2-L - Mahábhárata
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.17 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.24 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.01 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.08 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.15 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.22 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.29 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.05 - szombat --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Szávai Gábor (Danka Krisztina)
Nagyterem
--- ---
11.12 - szombat --- --- --- --- ---

11.19 - szombat --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Szávai Gábor (Danka Krisztina)
Nagyterem
--- ---
11.26 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.03 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.10 - szombat --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Szávai Gábor (Danka Krisztina)
Nagyterem
--- ---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
BSZ1E/GY-L - Bevezetés a szanszkrit nyelvbe - elmélet, gyakorlat - 1. csoport
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.17 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.24 - szombat --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam - A - Ke csoport, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam - A - Ke csoport
Dr. Jeney Rita
Konferenciaterem
--- ---
10.01 - szombat --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam - A - Ke csoport, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam - A - Ke csoport
Dr. Jeney Rita
Konferenciaterem
--- --- --- ---
10.08 - szombat --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam - A - Ke csoport, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam - A - Ke csoport
Dr. Jeney Rita
Konferenciaterem
--- --- --- ---
10.15 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.22 - szombat --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam - A - Ke csoport, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam - A - Ke csoport
Dr. Jeney Rita
Konferenciaterem
--- --- --- ---
10.29 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.05 - szombat --- --- ---

11.12 - szombat --- --- ---

11.19 - szombat --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam - A - Ke csoport, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam - A - Ke csoport
Dr. Jeney Rita
Konferenciaterem
--- --- --- ---
11.26 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.03 - szombat --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam - A - Ke csoport, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam - A - Ke csoport
Dr. Jeney Rita
Konferenciaterem
--- --- --- --- ---
12.10 - szombat --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam - A - Ke csoport, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam - A - Ke csoport
Dr. Jeney Rita
Konferenciaterem
--- --- --- ---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
BSZ1E/GY-L - Bevezetés a szanszkrit nyelvbe - elmélet, gyakorlat - 2. csoport
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.17 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.24 - szombat --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam - Ki - Zs csoport, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam - Ki - Zs csoport
Holod Natália
Jógaterem
--- ---
10.01 - szombat --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam - Ki - Zs csoport, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam - Ki - Zs csoport
Holod Natália
Jógaterem
--- --- --- ---
10.08 - szombat --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam - Ki - Zs csoport, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam - Ki - Zs csoport
Holod Natália
Jógaterem
--- --- --- ---
10.15 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.22 - szombat --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam - Ki - Zs csoport, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam - Ki - Zs csoport
Holod Natália
Jógaterem
--- --- --- ---
10.29 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.05 - szombat --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam - Ki - Zs csoport, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam - Ki - Zs csoport
Holod Natália
Jógaterem
--- --- --- ---
11.12 - szombat --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam - Ki - Zs csoport, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam - Ki - Zs csoport
Holod Natália
Jógaterem
--- --- --- ---
11.19 - szombat --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam - Ki - Zs csoport, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam - Ki - Zs csoport
Holod Natália
Jógaterem
--- --- --- ---
11.26 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.03 - szombat --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam - Ki - Zs csoport, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam - Ki - Zs csoport
Holod Natália
Jógaterem
--- --- --- --- ---
12.10 - szombat --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam - Ki - Zs csoport, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam - Ki - Zs csoport
Holod Natália
Jógaterem
--- --- --- ---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
DJEML15-L - VTM18-L - A kírtana gyakorlati alapjai 1. - 1. csoport
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.17 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.24 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.01 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.08 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.15 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.22 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.29 - szombat --- --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam - 1. csoport, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam - 1. csoport
Bakaja Zoltán
Jógaterem
---
11.05 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.12 - szombat --- --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam - 1. csoport, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam - 1. csoport
Bakaja Zoltán
Jógaterem
---
11.19 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.26 - szombat --- --- --- --- ---

12.03 - szombat --- --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam - 1. csoport, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam - 1. csoport
Bakaja Zoltán
Jógaterem
---
12.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
DJEML15-L - VTM18-L - A kírtana gyakorlati alapjai 1. - 2. csoport
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.17 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.24 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.01 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.08 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.15 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.22 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.29 - szombat --- --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam - 2. csoport, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam - 2. csoport
Angyalosi Júlia Boglárka (Bakaja Zoltán)
Konferenciaterem
---
11.05 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.12 - szombat --- --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam - 2. csoport, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam - 2. csoport
Angyalosi Júlia Boglárka (Bakaja Zoltán)
Konferenciaterem
---
11.19 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.26 - szombat --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam - 2. csoport, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam - 2. csoport
Angyalosi Júlia Boglárka (Bakaja Zoltán)
Konferenciaterem
--- ---
12.03 - szombat --- --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam - 2. csoport, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam - 2. csoport
Angyalosi Júlia Boglárka (Bakaja Zoltán)
Nagyterem
---
12.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
DJEML17-L - VTM15-L - Bevezetés a védikus asztrológiába
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.17 - szombat --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Fodor Katalin
Konferenciaterem
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Fodor Katalin
Konferenciaterem
---
09.24 - szombat --- --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Fodor Katalin
Konferenciaterem
---
10.01 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.08 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.15 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.22 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.29 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.05 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.12 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.19 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.26 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.03 - szombat --- --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Fodor Katalin
Konferenciaterem
---
12.10 - szombat --- --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Fodor Katalin
Konferenciaterem
---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
DJEML19-L - A guru szerepe a jógahagyományokban - VAD1-L - A lelki tanítómester - Guru-tattva
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.17 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.24 - szombat --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Magyar Márta Zsófia
Jógaterem
--- --- --- ---
10.01 - szombat --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Magyar Márta Zsófia
Jógaterem
--- ---
10.08 - szombat --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Magyar Márta Zsófia
Jógaterem
--- ---
10.15 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.22 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.29 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.05 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.12 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.19 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.26 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.03 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
DJEML20-L - A gaudíja vaisnava meditáció elmélete - VAD11-L - Náma-tattva 1.
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.17 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.24 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.01 - szombat --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Bakaja Zoltán
Nagyterem
--- --- --- --- ---
10.08 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.15 - szombat --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Bakaja Zoltán
Nagyterem
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Bakaja Zoltán
Nagyterem
--- --- --- ---
10.22 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.29 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.05 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.12 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.19 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.26 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.03 - szombat --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Bakaja Zoltán
Nagyterem
--- --- --- --- ---
12.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
DJEML21-L - KOM9-L - A retorika elmélete és gyakorlata 1.
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Dr. Tasi István
Jógaterem
--- --- --- ---
09.17 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.24 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.01 - szombat ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Dr. Tasi István
Jógaterem
--- --- --- --- --- ---
10.08 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.15 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.22 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.29 - szombat --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Dr. Tasi István
Jógaterem
--- --- --- --- ---
11.05 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.12 - szombat --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Dr. Tasi István
Jógaterem
--- ---
11.19 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.26 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.03 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
EIS15-L - OIE12-L - Visnu-szahaszra-náma meditáció
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.17 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.24 - szombat --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Dr. Tóth-Soma László
Jógaterem
--- --- --- --- ---
10.01 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.08 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.15 - szombat --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Dr. Tóth-Soma László
Jógaterem
--- --- --- ---
10.22 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.29 - szombat --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Dr. Tóth-Soma László
Jógaterem
--- --- --- ---
11.05 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.12 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.19 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.26 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.03 - szombat --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Dr. Tóth-Soma László
Jógaterem
--- --- --- ---
12.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
EIS17-L - Egészségtani ismeretek
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.17 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.24 - szombat --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam
Dr. Halmai Zsuzsa
Nagyterem
--- --- --- ---
10.01 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.08 - szombat --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam
Dr. Halmai Zsuzsa
Nagyterem
--- --- --- ---
10.15 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.22 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.29 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.05 - szombat --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam
Dr. Halmai Zsuzsa
Nagyterem
--- --- --- ---
11.12 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.19 - szombat --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam
Dr. Halmai Zsuzsa
Nagyterem
--- --- --- ---
11.26 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.03 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
EIS19-L - Jógaélettan 2.
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.17 - szombat ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam
Nikodemus Katalin
Jógaterem
--- --- --- --- --- ---
09.24 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.01 - szombat --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam
Nikodemus Katalin
Jógaterem
--- --- --- --- ---
10.08 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.15 - szombat ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam
Nikodemus Katalin
Jógaterem
--- --- --- --- --- ---
10.22 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.29 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.05 - szombat ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam
Nikodemus Katalin
Jógaterem
--- --- --- --- --- ---
11.12 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.19 - szombat ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam
Nikodemus Katalin
Jógaterem
--- --- --- --- --- ---
11.26 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.03 - szombat ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam
Nikodemus Katalin
Jógaterem
--- --- --- --- --- ---
12.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
EIS4-L - Jógapszichológia - VTM16-L - Védikus pszichológia
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.17 - szombat --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Dr. Halmai Zsuzsa
Konferenciaterem
--- --- --- --- ---
09.24 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.01 - szombat --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Dr. Halmai Zsuzsa
Konferenciaterem
--- --- --- --- ---
10.08 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.15 - szombat --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Dr. Halmai Zsuzsa
Konferenciaterem
--- --- --- --- ---
10.22 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.29 - szombat --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Dr. Halmai Zsuzsa
Konferenciaterem
--- --- --- --- ---
11.05 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.12 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.19 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.26 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.03 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
EIS6-L - Ájurvédikus dietetika - 1. csoport
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam - 1. csoport
Markwarthné Lengyel Piroska Szilvia
Praszádam szoba
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam - 1. csoport
Markwarthné Lengyel Piroska Szilvia
Praszádam szoba
---
09.17 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.24 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.01 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.08 - szombat --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam - 1. csoport
Markwarthné Lengyel Piroska Szilvia
Praszádam szoba
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam - 1. csoport
Markwarthné Lengyel Piroska Szilvia
Praszádam szoba
--- --- --- ---
10.15 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.22 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.29 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.05 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.12 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.19 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.26 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.03 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
EIS6-L - Ájurvédikus dietetika - 2. csoport
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.17 - szombat --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam - 2. csoport
Markwarthné Lengyel Piroska Szilvia
Praszádam szoba
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam - 2. csoport
Markwarthné Lengyel Piroska Szilvia
Praszádam szoba
---
09.24 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.01 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.08 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.15 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.22 - szombat --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam - 2. csoport
Markwarthné Lengyel Piroska Szilvia
Praszádam szoba
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam - 2. csoport
Markwarthné Lengyel Piroska Szilvia
Praszádam szoba
--- --- --- ---
10.29 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.05 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.12 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.19 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.26 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.03 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
JGY11-L - Ászana és pránájáma oktatásmódszertan elmélete
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam
Képes Andrea
Jógaterem
--- --- --- --- ---
09.17 - szombat --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam
Képes Andrea
Jógaterem
--- --- --- --- ---
09.24 - szombat ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam
Képes Andrea
Jógaterem
--- --- --- --- --- ---
10.01 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.08 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.15 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.22 - szombat ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam
Képes Andrea
Jógaterem
--- --- --- --- --- ---
10.29 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.05 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.12 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.19 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.26 - szombat --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam
Képes Andrea
Jógaterem
--- --- --- --- ---
12.03 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.10 - szombat --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam
Képes Andrea
Jógaterem
--- --- --- --- ---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
JSZAK5-L - TSZAK7-L - Szakdolgozati konzultáció 1.
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.17 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.24 - szombat --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Dr. Banyár Magdolna
Nagyterem
--- --- --- --- ---
10.01 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.08 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.15 - szombat --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Dr. Banyár Magdolna
Nagyterem
--- ---
10.22 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.29 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.05 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.12 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.19 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.26 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.03 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
JSZAV21 - TSZAV21 - Ájurvéda specializáció 2.
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.17 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.24 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.01 - szombat --- --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam - JSZAV21 csoport, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam - TSZAV21 csoport
Chauhan-Kovács Fruzsina Anna
Emeleti terem
---
10.08 - szombat --- --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam - JSZAV21 csoport, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam - TSZAV21 csoport
Chauhan-Kovács Fruzsina Anna
Emeleti terem
---
10.15 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.22 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.29 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.05 - szombat --- --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam - JSZAV21 csoport, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam - TSZAV21 csoport
Chauhan-Kovács Fruzsina Anna
Emeleti terem
---
11.12 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.19 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.26 - szombat --- --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam - JSZAV21 csoport, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam - TSZAV21 csoport
Chauhan-Kovács Fruzsina Anna
Emeleti terem
---
12.03 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
JSZAV27 - TSZAV27 - Fenntarthatóság és reziliencia specializáció 2.
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.17 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.24 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.01 - szombat --- --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam - JSZAV27 csoport, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam - TSZAV27 csoport
Dr. Schnitchen Csaba
Kisterem
---
10.08 - szombat --- --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam - JSZAV27 csoport, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam - TSZAV27 csoport
Dr. Schnitchen Csaba
Kisterem
---
10.15 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.22 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.29 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.05 - szombat --- --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam - JSZAV27 csoport, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam - TSZAV27 csoport
Dr. Schnitchen Csaba
Kisterem
---
11.12 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.19 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.26 - szombat --- --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam - JSZAV27 csoport, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam - TSZAV27 csoport
Dr. Schnitchen Csaba
Kisterem
---
12.03 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
JSZI10-L - Jóga-szútra 3.
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.17 - szombat --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam
Dr. Tóth-Soma László
Jógaterem
--- --- --- ---
09.24 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.01 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.08 - szombat ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam
Dr. Tóth-Soma László
Jógaterem
--- --- --- --- --- ---
10.15 - szombat --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam
Dr. Tóth-Soma László
Jógaterem
--- --- --- --- ---
10.22 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.29 - szombat ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam
Dr. Tóth-Soma László
Jógaterem
--- --- --- --- --- ---
11.05 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.12 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.19 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.26 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.03 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
JSZI12-L - VMA9-L - Könyvtár- és internethasználati ismeretek
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.17 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.24 - szombat --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Dr. Rátkai Gergő Péter
Konferenciaterem
--- --- --- ---
10.01 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.08 - szombat --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Dr. Rátkai Gergő Péter
Konferenciaterem
--- ---
10.15 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.22 - szombat --- --- --- --- ---

10.29 - szombat --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Dr. Rátkai Gergő Péter
Konferenciaterem
--- ---
11.05 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.12 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.19 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.26 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.03 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
JSZI14-L - OIE1-L - Bhagavad-gítá 1.
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.17 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.24 - szombat --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Dr. Tasi István
Konferenciaterem
--- --- --- --- ---
10.01 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.08 - szombat --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Dr. Tasi István
Konferenciaterem
--- --- --- --- ---
10.15 - szombat --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Dr. Tasi István
Konferenciaterem
--- ---
10.22 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.29 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.05 - szombat --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Dr. Tasi István
Konferenciaterem
--- ---
11.12 - szombat --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Dr. Tasi István
Konferenciaterem
--- --- --- --- ---
11.19 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.26 - szombat --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Dr. Tasi István
Konferenciaterem
--- --- --- ---
12.03 - szombat --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Dr. Tasi István
Konferenciaterem
--- ---
12.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
JSZI16-L - OIE3-L - Bhagavad-gítá 3.
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Dr. Tasi István
Nagyterem
--- --- --- --- ---
09.17 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.24 - szombat --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Dr. Tasi István
Nagyterem
--- ---
10.01 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.08 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.15 - szombat ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Dr. Tasi István
Nagyterem
--- --- --- --- --- ---
10.22 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.29 - szombat --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Dr. Tasi István
Nagyterem
--- --- --- ---
11.05 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.12 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.19 - szombat --- --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Dr. Tasi István
Nagyterem
---
11.26 - szombat --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Dr. Tasi István
Nagyterem
--- --- --- --- ---
12.03 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
JSZI4-L - VMA5-L - A vaisnava etikett elmélete és gyakorlata
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Képes Andrea
Nagyterem
--- --- --- ---
09.17 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.24 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.01 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.08 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.15 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.22 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.29 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.05 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.12 - szombat --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Képes Andrea
Nagyterem
--- --- --- ---
11.19 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.26 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.03 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.10 - szombat --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Képes Andrea
Nagyterem
--- --- --- ---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
JSZI8-L - Jóga-szútra 1.
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.17 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.24 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.01 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.08 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.15 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.22 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.29 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.05 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.12 - szombat --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam
Dr. Tóth-Soma László
Nagyterem
--- --- --- --- ---
11.19 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.26 - szombat ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam
Dr. Tóth-Soma László
Nagyterem
--- --- --- --- --- ---
12.03 - szombat ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam
Dr. Tóth-Soma László
Konferenciaterem
--- --- --- --- --- ---
12.10 - szombat --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam
Dr. Tóth-Soma László
Nagyterem
--- --- --- --- ---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
JVAF5-L - A hinduizmus társadalomfilozófiája - KOM4-L - Varnásrama-dharma
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.17 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.24 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.01 - szombat --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Dr. Banyár Magdolna
Nagyterem
--- --- --- ---
10.08 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.15 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.22 - szombat --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Dr. Banyár Magdolna
Nagyterem
--- --- --- ---
10.29 - szombat --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Dr. Banyár Magdolna
Nagyterem
--- ---
11.05 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.12 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.19 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.26 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.03 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
JVAF7-L - VMA10-L - A Krisna-tudat alapjai
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.17 - szombat --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Dr. Banyár Magdolna
Konferenciaterem
--- --- --- ---
09.24 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.01 - szombat --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Dr. Banyár Magdolna
Konferenciaterem
--- ---
10.08 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.15 - szombat --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Dr. Banyár Magdolna
Konferenciaterem
--- --- --- ---
10.22 - szombat ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Dr. Banyár Magdolna
Konferenciaterem
--- --- --- --- --- ---
10.29 - szombat --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Dr. Banyár Magdolna
Konferenciaterem
--- --- --- ---
11.05 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.12 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.19 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.26 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.03 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
JVAF8-L -VAF3-L - Világvallások 1.
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.17 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.24 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.01 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.08 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.15 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.22 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.29 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.05 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.12 - szombat --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Markwarthné Lengyel Piroska Szilvia
Konferenciaterem
--- ---
11.19 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.26 - szombat --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Markwarthné Lengyel Piroska Szilvia
Konferenciaterem
--- --- --- --- ---
12.03 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.10 - szombat --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Markwarthné Lengyel Piroska Szilvia
Konferenciaterem
--- ---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
KOM8-L - Az irodalom szerepe a vaisnava vallásgyakorlatban
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.17 - szombat --- --- --- --- ---
Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Dr. Jeney Rita
Jógaterem
--- ---
09.24 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.01 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.08 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.15 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.22 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.29 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.05 - szombat --- --- --- --- --- ---
Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Dr. Jeney Rita
Nagyterem
---
11.12 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.19 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.26 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.03 - szombat --- --- --- --- ---
Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Dr. Jeney Rita
Emeleti terem
--- ---
12.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
OIE11-L - A védikus és modern tudományelmélet
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.17 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.24 - szombat --- --- ---
Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Dr. Tasi István
Emeleti terem
--- --- --- ---
10.01 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.08 - szombat --- --- ---
Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Dr. Tasi István
Emeleti terem
--- --- --- ---
10.15 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.22 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.29 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.05 - szombat --- --- ---
Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Dr. Tasi István
Emeleti terem
--- --- --- ---
11.12 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.19 - szombat --- --- ---
Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Dr. Tasi István
Kisterem
--- --- --- ---
11.26 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.03 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
OIE7-L - A puránikus irodalom 2.
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.17 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.24 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.01 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.08 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.15 - szombat --- --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Dr. Rátkai Gergő Péter
Jógaterem
---
10.22 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.29 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.05 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.12 - szombat --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Dr. Rátkai Gergő Péter
Emeleti terem
--- --- --- ---
11.19 - szombat --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Dr. Rátkai Gergő Péter
Jógaterem
--- ---
11.26 - szombat --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Dr. Rátkai Gergő Péter
Jógaterem
--- --- --- ---
12.03 - szombat --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Dr. Rátkai Gergő Péter
Jógaterem
--- ---
12.10 - szombat --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Dr. Rátkai Gergő Péter
Jógaterem
--- ---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
SZA2-L - Szanszkrit nyelv 2. - elmélet, gyakorlat
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.17 - szombat --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Dr. Jeney Rita, Holod Natália
Nagyterem
--- --- --- ---
09.24 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.01 - szombat ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Dr. Jeney Rita, Holod Natália
Nagyterem
--- --- --- --- --- ---
10.08 - szombat --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Dr. Jeney Rita, Holod Natália
Nagyterem
--- ---
10.15 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.22 - szombat --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Dr. Jeney Rita, Holod Natália
Nagyterem
--- ---
10.29 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.05 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.12 - szombat ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Dr. Jeney Rita, Holod Natália
Nagyterem
--- --- --- --- --- ---
11.19 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.26 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.03 - szombat --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Dr. Jeney Rita, Holod Natália
Nagyterem
--- --- --- ---
12.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
SZA4-L - Szanszkrit nyelv 4. - elmélet, gyakorlat
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.17 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.24 - szombat --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Magyar Márta Zsófia
Emeleti terem
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Magyar Márta Zsófia
Emeleti terem
---
10.01 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.08 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.15 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.22 - szombat --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Magyar Márta Zsófia
Jógaterem
--- ---
10.29 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.05 - szombat --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Magyar Márta Zsófia
Jógaterem
--- ---
11.12 - szombat ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Magyar Márta Zsófia
Jógaterem
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Magyar Márta Zsófia
Jógaterem
--- --- --- --- ---
11.19 - szombat --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Magyar Márta Zsófia
Szeminárium terem
--- --- --- ---
11.26 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.03 - szombat --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Magyar Márta Zsófia
Emeleti terem
--- --- --- --- ---
12.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
TSZAV37 - Vaisnava hittanoktató specializáció 2.
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.17 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.24 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.01 - szombat --- --- --- --- --- ---
Vaisnava teológia BA 3. évfolyam - TSZAV37 csoport
Markwarthné Lengyel Piroska Szilvia
Jógaterem
---
10.08 - szombat --- --- --- --- --- ---
Vaisnava teológia BA 3. évfolyam - TSZAV37 csoport
Markwarthné Lengyel Piroska Szilvia
Jógaterem
---
10.15 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.22 - szombat --- --- --- --- --- ---
Vaisnava teológia BA 3. évfolyam - TSZAV37 csoport
Markwarthné Lengyel Piroska Szilvia
Jógaterem
---
10.29 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.05 - szombat --- --- --- --- --- ---
Vaisnava teológia BA 3. évfolyam - TSZAV37 csoport
Markwarthné Lengyel Piroska Szilvia
Jógaterem
---
11.12 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.19 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.26 - szombat --- --- --- --- --- ---
Vaisnava teológia BA 3. évfolyam - TSZAV37 csoport
Markwarthné Lengyel Piroska Szilvia
Jógaterem
---
12.03 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.10 - szombat --- --- --- --- --- ---
Vaisnava teológia BA 3. évfolyam - TSZAV37 csoport
Markwarthné Lengyel Piroska Szilvia
Jógaterem
---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
VAD14-L - Vaisnava szentek élete 2.
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.17 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.24 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.01 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.08 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.15 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.22 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.29 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.05 - szombat --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Markwarthné Lengyel Piroska Szilvia
Jógaterem
--- --- --- --- ---
11.12 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.19 - szombat --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Markwarthné Lengyel Piroska Szilvia
Jógaterem
--- --- --- --- ---
11.26 - szombat ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Markwarthné Lengyel Piroska Szilvia
Jógaterem
--- --- --- --- --- ---
12.03 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
VAD15-L - Mádhurja-kádambiní
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.17 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.24 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.01 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.08 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.15 - szombat --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Bakaja Zoltán
Jógaterem
--- ---
10.22 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.29 - szombat --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Bakaja Zoltán
Jógaterem
--- ---
11.05 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.12 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.19 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.26 - szombat --- ---
Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Bakaja Zoltán
Kisterem
--- --- --- --- ---
12.03 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.10 - szombat --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Bakaja Zoltán
Emeleti terem
--- --- --- ---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
VTM17-L - A tanítások nektárja - Upadésámrita
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- --- --- --- --- ---
Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Bakaja Zoltán
Nagyterem
---
09.17 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.24 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.01 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.08 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.15 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.22 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.29 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.05 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.12 - szombat --- ---
Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Bakaja Zoltán
Emeleti terem
--- --- --- --- ---
11.19 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.26 - szombat ---
Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Bakaja Zoltán
Emeleti terem
--- --- --- --- --- ---
12.03 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.10 - szombat --- ---
Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Bakaja Zoltán
Emeleti terem
--- --- --- --- ---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
VTM21-L - Ájurvédikus dietetika - Teológus csoport
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.17 - szombat --- ---
Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Markwarthné Lengyel Piroska Szilvia
Praszádam szoba
Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Markwarthné Lengyel Piroska Szilvia
Praszádam szoba
--- --- --- ---
09.24 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.01 - szombat --- ---
Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Markwarthné Lengyel Piroska Szilvia
Praszádam szoba
Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Markwarthné Lengyel Piroska Szilvia
Praszádam szoba
--- --- --- ---
10.08 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.15 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.22 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.29 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.05 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.12 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.19 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.26 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.03 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
Mentori óra
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- --- --- --- ---
Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Dr. Tasi István
Jógaterem
--- ---
09.17 - szombat ---
Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Dr. Jeney Rita
Nagyterem
--- --- --- --- --- ---
09.24 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.01 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.08 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.15 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.22 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.29 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.05 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.12 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.19 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.26 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.03 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
Gyakorló jógaóra - 1. csoport
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.17 - szombat
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam - A - Ki csoport
Jógaterem
--- --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam - 1. csoport
Jógaterem
09.24 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.01 - szombat
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam - A - F csoportVaisnava jógamester BA 2. évfolyam - 1. csoport
JógateremNagyterem
--- --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam - A - Ki csoport
Nagyterem
10.08 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.15 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.22 - szombat
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam - A - Ki csoport
Jógaterem
--- --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam - A - F csoport
Nagyterem
10.29 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.05 - szombat
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam - A - F csoportVaisnava jógamester BA 2. évfolyam - 1. csoport
JógateremNagyterem
--- --- --- --- --- --- ---
11.12 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.19 - szombat --- --- --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam - 1. csoport
Nagyterem
11.26 - szombat
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam - A - F csoport
Nagyterem
--- --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam - A - Ki csoport
Jógaterem
12.03 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
Gyakorló jógaóra - 2. csoport
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.17 - szombat --- --- --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam - Ko - Zs csoport
Nagyterem
09.24 - szombat
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam - 2. csoport
Jógaterem
--- --- --- --- --- --- ---
10.01 - szombat --- --- --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam - G - K csoport
Jógaterem
10.08 - szombat
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam - Ko - Zs csoport
Jógaterem
--- --- --- --- --- --- ---
10.15 - szombat
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam - 2. csoport
Nagyterem
--- --- --- --- --- --- ---
10.22 - szombat
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam - G - K csoport
Nagyterem
--- --- --- --- --- --- ---
10.29 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.05 - szombat --- --- --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam - G - K csoportVaisnava jógamester BA 3. évfolyam - Ko - Zs csoport
NagyteremJógaterem
11.12 - szombat
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam - 2. csoport
Jógaterem
--- --- --- --- --- --- ---
11.19 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.26 - szombat
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam - G - K csoport
Jógaterem
--- --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam - Ko - Zs csoport
Nagyterem
12.03 - szombat --- --- --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam - 2. csoport
Nagyterem
12.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
Gyakorló jógaóra - 3. csoport
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.17 - szombat
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam - L - N csoport
Nagyterem
--- --- --- --- --- --- ---
09.24 - szombat --- --- --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam - 3. csoport
Nagyterem
10.01 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.08 - szombat --- --- --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam - L - N csoportVaisnava jógamester BA 2. évfolyam - 3. csoport
NagyteremJógaterem
10.15 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.22 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
10.29 - szombat
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam - L - N csoport
Jógaterem
--- --- --- --- --- --- ---
11.05 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
11.12 - szombat
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam - 3. csoport
Nagyterem
--- --- --- --- --- --- ---
11.19 - szombat
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam - L - N csoport
Nagyterem
--- --- --- --- --- --- ---
11.26 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
12.03 - szombat --- --- --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam - 3. csoport
Jógaterem
12.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
Timetable generated with FET 6.6.2 on 11/29/22 1:37 PM

back to the top

BHF - levelező 2022-23-1
Gyakorló jógaóra - 4. csoport
Gyakorló jógaóra 07:15-08:45 09:00-10:20 10:30-11:50 12:00-13:20 Ebédszünet 13:20-14:40 / Mantrameditáció 14:20-14:35 14:40-16:00 16:10-17:30 Gyakorló jógaóra 17:45-19:15
09.10 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.17 - szombat --- --- --- --- --- --- --- ---
09.24 - szombat
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam - O - Zs csoport