Institution name: BHF - 2019/20/2 levelezős órarend
Comments: ------------------------------------------------------------------------

A Főiskola lehetőséget biztosít a megtanulandó szanszkrit versek közös gyakorlására minden szombati tanítási napon az ebédszünet után a templomszobában, melyre mindenkit szeretettel várunk. A részvétel nem kötelező.

------------------------------------------------------------------------

****** Vaisnava jógamester szak - 1. évfolyam ******

Az alábbi órarendben szereplő órákon kívül a JGY1 - Bevezető jógagyakorlatok tantárgyból is lesznek órák a következő beosztás szerint:
- a budapesti hallgatóknak hétfőnként 17:00-tól 19:00-ig a Nagyteremben, február 10-től május 11-ig, 13 alkalom (április 13-án nem lesz);
- a vidéki hallgatóknak péntekenként 16:00-tól 18:00-ig a Nagyteremben, február 7-től május 15-ig, 13 alkalom (április 10-én és május 1-én nem lesz).

Bevezetésre kerültek plusz jógaórák, melyek a már megszokott vidéki-budapesti csoportbontásban lesznek megtartva a félév során 8 alkalommal, szombati napokon az első óra előtt, illetve az 5. óra után.
Ennek beosztása szerepel az órarendben.

A JSZA1E/SZA1E - Szanszkrit nyelv - elmélet és a JSZA1GY/SZA1GY - Szanszkrit nyelv - gyakorlat összevont tárgyak a nagy létszám miatt 2 csoportban lesznek megtartva, csoportonként 6 órában.
A tantárgyból két kurzus jelenik meg a Neptunban, így a csoportokba jelentkezés a kurzusjelentkezéssel történik meg.

A SZAGY1 - Szakmai gyakorlat 1. két csoportban lesz megtartva Kṛṣṇa-völgy-ben.
Az első csoport május 13-tól május 17-ig lesz a nappali tagozatos hallgatókkal közösen.
A második csoport július 5-től július 9-ig fog tartani.

------------------------------------------------------------------------

****** Vaisnava teológia szak - 1. évfolyam ******

Idei évtől bevezetésre kerül egy mentori óra, mely 02.08-án a negyedik órában lesz megtartva.

------------------------------------------------------------------------

****** Vaisnava jógamester szak - 2. évfolyam ******

Az alábbi órarendben szereplő órákon kívül a JGY3 - Ászanák és pránájáma 3. tantárgyból is lesznek órák a következő beosztás szerint:
- a budapesti hallgatóknak csütörtökönként 16:30-tól 18:30-ig a Nagyteremben, február 6-tól május 14-ig, 13 alkalom (április 9-én és május 7-én nem lesz);
- a vidéki hallgatóknak péntekenként 17:00-tól 19:00-ig a Jógastúdióban február 7-től május 15-ig, 13 alkalom (április 10-én és május 1-én nem lesz).

Bevezetésre kerültek plusz jógaórák, melyek a már megszokott vidéki-budapesti csoportbontásban lesznek megtartva a félév során 7 alkalommal, szombati napokon az első óra előtt, illetve az 5. óra után.
Ennek beosztása szerepel az órarendben.

Az órarendben szerepel a SZA3 - Szanszkrit nyelv 3., a VAD13 - Vaisnava szentek élete 1., és az OIE6 - A puránikus irodalom 1. vaisnava teológia BA szakon oktatott tantárgy is.
Ezek a tárgyak nem kötelezőek vaisnava jógamester BA szakon, de opcionálisan felvehetőek.
Azoknak érdemes felvenniük, akik később a vaisnava teológia MA szakra szeretnének majd jelentkezni, mert ahhoz szükség lesz e kurzusok elvégzésére ebben a félévben.
Azoknak, akik nem veszik fel ezt a tárgyakat, lyukasóráik lesznek az órák időpontjaiban.

A SZAGY2 - Szakmai gyakorlat 2. (Jógatábor) idén is Kṛṣṇa-völgy-ben lesz megtartva június 28-tól július 2-ig.

------------------------------------------------------------------------

****** Vaisnava teológia szak - 2. évfolyam ******

A SZAGY2 - Szakmai gyakorlat 2. (Zarándoktábor) idén is Kṛṣṇa-völgy-ben lesz megtartva július 22-től július 26-ig.

------------------------------------------------------------------------

***** Vaisnava jógamester szak - 3. évfolyam ******

- a budapesti hallgatóknak csütörtökönként 18:45-től 20:45-ig a Nagyteremben, február 6-tól május 14-ig, 13 alkalom (április 9-én és május 7-én nem lesz);
- a vidéki hallgatóknak péntekenként 18:30-tól 20:30-ig a Nagyteremben, február 7-től május 15-ig, 13 alkalom (április 10-én és május 1-én nem lesz).

Bevezetésre kerültek plusz jógaórák, melyek a már megszokott vidéki-budapesti csoportbontásban lesznek megtartva a félév során 7 alkalommal, szombati napokon az első óra előtt, illetve az 5. óra után.
Ennek beosztása szerepel az órarendben.

DJEML16 - VTM19 - A kírtana gyakorlati alapjai 2. tantárgyból 15 óra szerepel az órarendben.
A hallgatók három csoportra lesznek osztva, csoportonként 5 órában.
A tantárgyból három kurzus jelenik meg a Neptunban, így a csoportokba jelentkezés a kurzusjelentkezéssel történik meg.

Az órarendben szerepel az VAF7 - Deviáns kultuszok a gaudíja vaisnavizmusban, és az OIE13 - A puránikus irodalom 3. vaisnava teológia BA szakon oktatott tantárgy is.
Ez a tárgy nem kötelező vaisnava jógamester BA szakon, de opcionálisan felvehető.
Azoknak érdemes felvenniük, akik később a vaisnava teológia MA szakra szeretnének majd jelentkezni, mert ahhoz szükség lesz e három kurzus elvégzésére ebben a félévben.
Azoknak, akik nem veszik fel ezeket a tárgyakat, lyukasóráik lesznek az órák időpontjaiban.

------------------------------------------------------------------------

****** Vaisnava teológia szak - 3. évfolyam ******

Idei évtől bevezetésre kerül egy mentori óra, mely 02.08-án a harmadik órában lesz megtartva.

------------------------------------------------------------------------

Table of contents

BHF - 2019/20/2 levelezős órarend
Nagyterem
02.07 - péntek 02.08 - szombat 02.14 - péntek 02.15 - szombat 02.21 - péntek 02.22 - szombat 02.28 - péntek 02.29 - szombat 03.06 - péntek 03.07 - szombat 03.13 - péntek 03.14 - szombat 03.20 - péntek 03.21 - szombat 03.27 - péntek 03.28 - szombat 04.03 - péntek 04.04 - szombat 04.10 - péntek 04.11 - szombat 04.17 - péntek 04.18 - szombat 04.24 - péntek 04.25 - szombat 05.01 - péntek 05.02 - szombat 05.08 - péntek 05.09 - szombat 05.15 - péntek 05.16 - szombat
+jógagyakorlat: 07:15 - 08:45 ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam 1. csoport
JGY1-L-BP+ - Ászanák és pránájáma 1. - 90 perc
---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam 1. csoport
JGY5-L-VIDÉK+ - Ászana és pránájáma oktatásmódszertan gyakorlat 2. - 90 perc
---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam 1. csoport
JGY3-L-VIDÉK+ - Ászanák és pránájáma 3. - 90 perc
--- --- ---

--- --- --- --- ---

--- --- --- --- --- --- ---

09:00 - 10:20 ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam 1. csoport, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam 1. csoprt
Jeney Rita
JSZA1 - SZA1 - Szanszkrit nyelv 1. - 1. csoport
---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam 2. csoport, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam 2. csoprt
Jeney Rita
JSZA1 - SZA1 - Szanszkrit nyelv 1. - 2. csoport
---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam
Schnitchen Csaba
EIS2 - Általános anatómia és élettan 2.
---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam
Schnitchen Csaba
EIS2 - Általános anatómia és élettan 2.
---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam
Tóth-Soma László
BJSZ12 - Jógahagyományok és meditáció
---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam
Tóth-Soma László
JSZI9 - Jóga-szútra 2.

Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Banyár Magdolna
JSZI17 - VTM23 - Bhakti-raszámrita-szindhu

--- --- --- ---
10:30 - 11:50 ---

Hospitálás
---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Magyar Márta
BJSZ10 - VMA4 - Bhagavat-tattva - Filozófiai istentan
---
Hospitálás
---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam
Képes Andrea
BJGY2 - Relaxáció és csakrameditáció
---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam
Schnitchen Csaba
EIS2 - Általános anatómia és élettan 2.
---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Bakaja Zoltán
JSZAK4 - TSZAK6 - Kutatásmódszertan

12:00 - 13:20 ---

Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Jeney Rita
DJEML18 - VTM20 - Hagyományos indiai művészet

M.né Lengyel Piroska
VAD13 - Vaisnava szentek élete 1.
---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Banyár Magdolna
JSZAK6 - TSZAK8 - Szakdolgozati konzultáció 2.
---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Banyár Magdolna
JSZI17 - VTM23 - Bhakti-raszámrita-szindhu
--- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Tóth-Soma László
EIS14 - Dzsapa, bhadzsana és kírtana meditáció - VAD12 - Náma-tattva 2.

JVAF10 - KOM5 - Manu-szamhitá
---
Banyár Magdolna
Nyílt nap - Intézményi tájékoztató
---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Banyár Magdolna
JSZI17 - VTM23 - Bhakti-raszámrita-szindhu
---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Banyár Magdolna
JVAF10 - KOM5 - Manu-szamhitá
--- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Tasi István
JSZI15 - OIE2 - Bhagavad-gítá 2.
--- --- --- ---
Ebédszünet: 13:20 - 14:20 slókarecitáció: 14:20 - 14:40 --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- ---
Péntek (MA): 16:00 - 17:20 Szombat:14:40 - 16:00 ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Jeney Rita
DJEML14 - VAD10 - Szent helyek Indiában
---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Schnitchen Csaba
OIE6 - A puránikus irodalom 1.
---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Magyar Márta
BJSZ10 - VMA4 - Bhagavat-tattva - Filozófiai istentan
---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Tasi István
JSZI15 - OIE2 - Bhagavad-gítá 2.
---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Tasi István
JVAF9 - VAF4 - Világvallások 2.
--- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Tasi István
JSZI15 - OIE2 - Bhagavad-gítá 2.
---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Magyar Márta
JSZI13 - VMA3 - Rámájana

Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Tóth-Soma László
EIS16 - OIE14 - Brahma-szamhitá meditáció
---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Tasi István
JSZI15 - OIE2 - Bhagavad-gítá 2.
--- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Tóth-Soma László
EIS14 - Dzsapa, bhadzsana és kírtana meditáció - VAD12 - Náma-tattva 2.
--- --- --- ---
Péntek (MA): 17:30 - 18:50 Szombat:16:10 - 17:30 ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Magyar Márta
JSZI13 - VMA3 - Rámájana
---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam
Schnitchen Csaba
EIS2 - Általános anatómia és élettan 2.
---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Tóth-Soma László
EIS14 - Dzsapa, bhadzsana és kírtana meditáció - VAD12 - Náma-tattva 2.
---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam
Képes Andrea
BJGY2 - Relaxáció és csakrameditáció
---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Magyar Márta
JSZI13 - VMA3 - Rámájana
---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam
Schnitchen Csaba
EIS2 - Általános anatómia és élettan 2.
---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam
Tóth-Soma László
BJSZ12 - Jógahagyományok és meditáció
--- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam
Képes Andrea
BJGY2 - Relaxáció és csakrameditáció
---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam
Tóth-Soma László
BJSZ12 - Jógahagyományok és meditáció
---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Tóth-Soma László
EIS14 - Dzsapa, bhadzsana és kírtana meditáció - VAD12 - Náma-tattva 2.
--- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Jeney Rita
DJEML14 - VAD10 - Szent helyek Indiában
--- --- --- ---
+jógagyakorlat: 17:45 - 19:15 ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam 1. csoport
JGY3-L-VIDÉK+ - Ászanák és pránájáma 3. - 90 perc
---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam 1. csoport
JGY1-L-BP+ - Ászanák és pránájáma 1. - 90 perc
---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam 1. csoport
JGY5-L-VIDÉK+ - Ászana és pránájáma oktatásmódszertan gyakorlat 2. - 90 perc
---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam 2. csoport
JGY1-L-VIDÉK+ - Ászanák és pránájáma 1. - 90 perc

Timetable generated with FET 5.43.2 on 3/13/20 7:14 PM

back to the top

BHF - 2019/20/2 levelezős órarend
Kisterem
02.07 - péntek 02.08 - szombat 02.14 - péntek 02.15 - szombat 02.21 - péntek 02.22 - szombat 02.28 - péntek 02.29 - szombat 03.06 - péntek 03.07 - szombat 03.13 - péntek 03.14 - szombat 03.20 - péntek 03.21 - szombat 03.27 - péntek 03.28 - szombat 04.03 - péntek 04.04 - szombat 04.10 - péntek 04.11 - szombat 04.17 - péntek 04.18 - szombat 04.24 - péntek 04.25 - szombat 05.01 - péntek 05.02 - szombat 05.08 - péntek 05.09 - szombat 05.15 - péntek 05.16 - szombat
+jógagyakorlat: 07:15 - 08:45 --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- ---
09:00 - 10:20 ---
Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Rátkai Gergő
KOM1 - A logikus érvelés elmélete és technikái - Njája
---
Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
M.né Lengyel Piroska
VTM22 - A Csaitanja-csaritámrita filozófiája
--- --- --- --- --- --- --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam
Tóth-Soma László
JSZI11 - Jóga-szútra 4.
--- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam 1. csoport, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Magyar Márta
SZA3 - Szanszkrit nyelv 3.
--- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Bakaja Zoltán
VAF1 - A vaisnavizmus irányzatai
--- --- --- ---
10:30 - 11:50 ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam 1. csoport, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Magyar Márta
SZA3 - Szanszkrit nyelv 3.
---
Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
M.né Lengyel Piroska
VTM10 - Vaisnava szertartástan
---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam 1. csoport, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Magyar Márta
SZA3 - Szanszkrit nyelv 3.
---
Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
M.né Lengyel Piroska
VTM22 - A Csaitanja-csaritámrita filozófiája
---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam 1. csoport, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Magyar Márta
SZA3 - Szanszkrit nyelv 3.
---
Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
M.né Lengyel Piroska
VTM10 - Vaisnava szertartástan
---
Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
M.né Lengyel Piroska
VTM22 - A Csaitanja-csaritámrita filozófiája
---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam 1. csoport, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Magyar Márta
SZA3 - Szanszkrit nyelv 3.
---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Schnitchen Csaba
OIE13 - A puránikus irodalom 3.
---
Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Jeney Rita
VMA7 - A gaudíja vaisnavizmus újkori története
---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam
Tóth-Soma László
JSZI11 - Jóga-szútra 4.
--- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam FRJ 3, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam FRT 3
Schnitchen Csaba
JSZAV28 - TSZAV28 - Fenntarthatóság és reziliencia specializáció 3.
--- --- --- ---
12:00 - 13:20 ---
Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
M.né Lengyel Piroska
Mentori óra
--- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
M.né Lengyel Piroska
VAF7 - Deviáns kultuszok a gaudíja vaisnavizmusban
---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Schnitchen Csaba
OIE6 - A puránikus irodalom 1.
---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Schnitchen Csaba
OIE13 - A puránikus irodalom 3.
---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Schnitchen Csaba
OIE13 - A puránikus irodalom 3.
---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam AYJ 3, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam AYT 3
Tamasi József
JSZAV22 - TSZAV22 - Ájurvéda specializáció 3.
--- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Schnitchen Csaba
OIE13 - A puránikus irodalom 3.
--- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam 1. csoport, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Magyar Márta
SZA3 - Szanszkrit nyelv 3.
--- --- ---
Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Rátkai Gergő
KOM1 - A logikus érvelés elmélete és technikái - Njája
Ebédszünet: 13:20 - 14:20 slókarecitáció: 14:20 - 14:40 --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- ---
Péntek (MA): 16:00 - 17:20 Szombat:14:40 - 16:00 ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
M.né Lengyel Piroska
VAF7 - Deviáns kultuszok a gaudíja vaisnavizmusban
--- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Schnitchen Csaba
OIE13 - A puránikus irodalom 3.
---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam AYJ 3, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam AYT 3
Tamasi József
JSZAV22 - TSZAV22 - Ájurvéda specializáció 3.
---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam AYJ 3, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam AYT 3
Tamasi József
JSZAV22 - TSZAV22 - Ájurvéda specializáció 3.
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
Jeney Rita
MTSZAM4 - Szanszkrit szövegolvasás 4.

Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam FRJ 2, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam FRT 2
Schnitchen Csaba
JSZAV26 - TSZAV26 - Fenntarthatóság és reziliencia specializáció 1.
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
Jeney Rita
MTSZAM4 - Szanszkrit szövegolvasás 4.
Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
M.né Lengyel Piroska
VTM10 - Vaisnava szertartástan
---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam FRJ 2, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam FRT 2
Schnitchen Csaba
JSZAV26 - TSZAV26 - Fenntarthatóság és reziliencia specializáció 1.
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
Jeney Rita
MTSZAM4 - Szanszkrit szövegolvasás 4.
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam FRJ 3, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam FRT 3
Schnitchen Csaba
JSZAV28 - TSZAV28 - Fenntarthatóság és reziliencia specializáció 3.
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
Jeney Rita
MTSZAM4 - Szanszkrit szövegolvasás 4.
--- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Schnitchen Csaba
OIE13 - A puránikus irodalom 3.
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
Jeney Rita
MTSZAM4 - Szanszkrit szövegolvasás 4.
---
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
Jeney Rita
MTSZAM4 - Szanszkrit szövegolvasás 4.
---
Péntek (MA): 17:30 - 18:50 Szombat:16:10 - 17:30 ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam FRJ 2, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam FRT 2
Schnitchen Csaba
JSZAV26 - TSZAV26 - Fenntarthatóság és reziliencia specializáció 1.
---
Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Jeney Rita
VMA7 - A gaudíja vaisnavizmus újkori története
--- ---
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
Magyar Márta
MTIRO2-2 - Vaisnava irodalomtörténet - Brihad-Bhágavatámrita 2.

Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam AYJ 2, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam AYT 2
Tamasi József
JSZAV20 - TSZAV20 - Ájurvéda specializáció 1.

VAF6 - A védikus világkép
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
Magyar Márta
MTIRO2-2 - Vaisnava irodalomtörténet - Brihad-Bhágavatámrita 2.
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Tamasi József
EIS7 - VAD16 - Ájurvéda
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
Magyar Márta
MTIRO2-2 - Vaisnava irodalomtörténet - Brihad-Bhágavatámrita 2.
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam FRJ 3, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam FRT 3
Schnitchen Csaba
JSZAV28 - TSZAV28 - Fenntarthatóság és reziliencia specializáció 3.
--- ---
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
Magyar Márta
MTIRO2-2 - Vaisnava irodalomtörténet - Brihad-Bhágavatámrita 2.
---
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
Magyar Márta
MTIRO2-2 - Vaisnava irodalomtörténet - Brihad-Bhágavatámrita 2.
--- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam
Tóth-Soma László
JSZI11 - Jóga-szútra 4.
--- ---
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
Magyar Márta
MTIRO2-2 - Vaisnava irodalomtörténet - Brihad-Bhágavatámrita 2.
---
+jógagyakorlat: 17:45 - 19:15 --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- ---
Timetable generated with FET 5.43.2 on 3/13/20 7:14 PM

back to the top

BHF - 2019/20/2 levelezős órarend
Emeleti terem
02.07 - péntek 02.08 - szombat 02.14 - péntek 02.15 - szombat 02.21 - péntek 02.22 - szombat 02.28 - péntek 02.29 - szombat 03.06 - péntek 03.07 - szombat 03.13 - péntek 03.14 - szombat 03.20 - péntek 03.21 - szombat 03.27 - péntek 03.28 - szombat 04.03 - péntek 04.04 - szombat 04.10 - péntek 04.11 - szombat 04.17 - péntek 04.18 - szombat 04.24 - péntek 04.25 - szombat 05.01 - péntek 05.02 - szombat 05.08 - péntek 05.09 - szombat 05.15 - péntek 05.16 - szombat
+jógagyakorlat: 07:15 - 08:45 --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- ---
09:00 - 10:20 --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam 1. csoport, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Bakaja Zoltán
DJEML16 - VTM19 - A kírtana gyakorlati alapjai 2. - 1. csoport

Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam 3. csoport
Bakaja Zoltán
DJEML16 - VTM19 - A kírtana gyakorlati alapjai 2. - 3. csoport

--- --- --- --- --- --- --- --- ---

10:30 - 11:50 --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam 2. csoport
Bakaja Zoltán
DJEML16 - VTM19 - A kírtana gyakorlati alapjai 2. - 2. csoport
---
Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Schnitchen Csaba
VAF6 - A védikus világkép
---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam 2. csoport
Bakaja Zoltán
DJEML16 - VTM19 - A kírtana gyakorlati alapjai 2. - 2. csoport
---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam
Tóth-Soma László
JSZI11 - Jóga-szútra 4.
---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam 2. csoport
Bakaja Zoltán
DJEML16 - VTM19 - A kírtana gyakorlati alapjai 2. - 2. csoport
---
Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Jeney Rita
VMA7 - A gaudíja vaisnavizmus újkori története
--- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
M.né Lengyel Piroska
VAD13 - Vaisnava szentek élete 1.
---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam 2. csoport
Bakaja Zoltán
DJEML16 - VTM19 - A kírtana gyakorlati alapjai 2. - 2. csoport
---
Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Rátkai Gergő
KOM1 - A logikus érvelés elmélete és technikái - Njája
--- --- ---
Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Rátkai Gergő
KOM1 - A logikus érvelés elmélete és technikái - Njája
--- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam 2. csoport
Bakaja Zoltán
DJEML16 - VTM19 - A kírtana gyakorlati alapjai 2. - 2. csoport
12:00 - 13:20 --- --- --- --- --- --- --- --- ---
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
M.né Lengyel Piroska
MTEXE7-2 - Exegetika gyakorlat 3. - Bhágavata Purána 11. ének 2. rész
---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Banyár Magdolna
JVAF10 - KOM5 - Manu-szamhitá
--- --- ---
Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Jeney Rita
VMA7 - A gaudíja vaisnavizmus újkori története
--- --- --- --- --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
M.né Lengyel Piroska
VAF7 - Deviáns kultuszok a gaudíja vaisnavizmusban
--- --- --- ---
Ebédszünet: 13:20 - 14:20 slókarecitáció: 14:20 - 14:40 --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- ---
Péntek (MA): 16:00 - 17:20 Szombat:14:40 - 16:00 --- --- --- --- --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam FRJ 3, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam FRT 3
Schnitchen Csaba
JSZAV28 - TSZAV28 - Fenntarthatóság és reziliencia specializáció 3.
---
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
M.né Lengyel Piroska
MTEXE7-2 - Exegetika gyakorlat 3. - Bhágavata Purána 11. ének 2. rész
--- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam AYJ 2, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam AYT 2
Tamasi József
JSZAV20 - TSZAV20 - Ájurvéda specializáció 1.
--- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam 3. csoport
Bakaja Zoltán
DJEML16 - VTM19 - A kírtana gyakorlati alapjai 2. - 3. csoport
Péntek (MA): 17:30 - 18:50 Szombat:16:10 - 17:30 --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam 3. csoport
Bakaja Zoltán
DJEML16 - VTM19 - A kírtana gyakorlati alapjai 2. - 3. csoport
--- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam AYJ 2, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam AYT 2
Tamasi József
JSZAV20 - TSZAV20 - Ájurvéda specializáció 1.
---
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
Tasi István
MTEXE8 - Exegetika és történetiség - Bhágavata Purána 12. ének
---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Képes Andrea
DJEML22 - KOM10 - A retorika elmélete és gyakorlata 2.
--- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Bakaja Zoltán
VAF1 - A vaisnavizmus irányzatai
---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam 3. csoport
Bakaja Zoltán
DJEML16 - VTM19 - A kírtana gyakorlati alapjai 2. - 3. csoport
--- --- --- --- --- --- --- --- --- ---
+jógagyakorlat: 17:45 - 19:15 --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- ---
Timetable generated with FET 5.43.2 on 3/13/20 7:14 PM

back to the top

BHF - 2019/20/2 levelezős órarend
Jógaterem
02.07 - péntek 02.08 - szombat 02.14 - péntek 02.15 - szombat 02.21 - péntek 02.22 - szombat 02.28 - péntek 02.29 - szombat 03.06 - péntek 03.07 - szombat 03.13 - péntek 03.14 - szombat 03.20 - péntek 03.21 - szombat 03.27 - péntek 03.28 - szombat 04.03 - péntek 04.04 - szombat 04.10 - péntek 04.11 - szombat 04.17 - péntek 04.18 - szombat 04.24 - péntek 04.25 - szombat 05.01 - péntek 05.02 - szombat 05.08 - péntek 05.09 - szombat 05.15 - péntek 05.16 - szombat
+jógagyakorlat: 07:15 - 08:45 ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam 2. csoport
JGY1-L-VIDÉK+ - Ászanák és pránájáma 1. - 90 perc
---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam 2. csoport
JGY5-L-BP+ - Ászana és pránájáma oktatásmódszertan gyakorlat 2. - 90 perc
---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam 2. csoport
JGY3-L-BP+ - Ászanák és pránájáma 3. - 90 perc
---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam 1. csoport
JGY1-L-BP+ - Ászanák és pránájáma 1. - 90 perc
---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam 2. csoport
JGY5-L-BP+ - Ászana és pránájáma oktatásmódszertan gyakorlat 2. - 90 perc
---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam 2. csoport
JGY3-L-BP+ - Ászanák és pránájáma 3. - 90 perc
---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam 2. csoport
JGY1-L-VIDÉK+ - Ászanák és pránájáma 1. - 90 perc
--- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam 2. csoport
JGY3-L-BP+ - Ászanák és pránájáma 3. - 90 perc
---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam 2. csoport
JGY1-L-VIDÉK+ - Ászanák és pránájáma 1. - 90 perc
---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam 2. csoport
JGY5-L-BP+ - Ászana és pránájáma oktatásmódszertan gyakorlat 2. - 90 perc
--- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam 1. csoport
JGY1-L-BP+ - Ászanák és pránájáma 1. - 90 perc
--- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam 2. csoport
JGY5-L-BP+ - Ászana és pránájáma oktatásmódszertan gyakorlat 2. - 90 perc
09:00 - 10:20 ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam
Nikodemus Katalin
EIS18 - Jógaélettan 1.
---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam
Tóth-Soma László
JSZI9 - Jóga-szútra 2.
---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam
Nikodemus Katalin
EIS18 - Jógaélettan 1.
---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam
Nikodemus Katalin
EIS18 - Jógaélettan 1.
---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam
Nikodemus Katalin
EIS18 - Jógaélettan 1.
--- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam
Nikodemus Katalin
EIS18 - Jógaélettan 1.
---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Schnitchen Csaba
OIE6 - A puránikus irodalom 1.
---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam
Nikodemus Katalin
EIS18 - Jógaélettan 1.
---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam
Tóth-Soma László
JSZI9 - Jóga-szútra 2.
--- --- --- --- --- --- --- --- --- ---
10:30 - 11:50 --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Tóth-Soma László
EIS16 - OIE14 - Brahma-szamhitá meditáció
---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam
Tóth-Soma László
BJSZ12 - Jógahagyományok és meditáció
---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam
Schnitchen Csaba
EIS2 - Általános anatómia és élettan 2.
--- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Bakaja Zoltán
VAF1 - A vaisnavizmus irányzatai
---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Tóth-Soma László
EIS16 - OIE14 - Brahma-szamhitá meditáció
--- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam
Képes Andrea
BJGY2 - Relaxáció és csakrameditáció
--- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam
Tóth-Soma László
JSZI9 - Jóga-szútra 2.
--- --- --- ---
12:00 - 13:20 ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Schnitchen Csaba
OIE6 - A puránikus irodalom 1.
---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Tamasi József
EIS7 - VAD16 - Ájurvéda
---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Képes Andrea
DJEML22 - KOM10 - A retorika elmélete és gyakorlata 2.
---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Tamasi József
EIS7 - VAD16 - Ájurvéda
---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Tóth-Soma László
EIS16 - OIE14 - Brahma-szamhitá meditáció
--- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Banyár Magdolna
JSZI17 - VTM23 - Bhakti-raszámrita-szindhu
---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam
Schnitchen Csaba
EIS2 - Általános anatómia és élettan 2.
---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Képes Andrea
DJEML22 - KOM10 - A retorika elmélete és gyakorlata 2.
---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Jeney Rita
DJEML14 - VAD10 - Szent helyek Indiában
---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam
Schnitchen Csaba
EIS2 - Általános anatómia és élettan 2.
--- --- --- --- --- --- --- ---
Ebédszünet: 13:20 - 14:20 slókarecitáció: 14:20 - 14:40 --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- ---
Péntek (MA): 16:00 - 17:20 Szombat:14:40 - 16:00 ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam
Schnitchen Csaba
EIS2 - Általános anatómia és élettan 2.
---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Tamasi József
EIS7 - VAD16 - Ájurvéda
---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam
Tóth-Soma László
BJSZ12 - Jógahagyományok és meditáció
---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Schnitchen Csaba
OIE6 - A puránikus irodalom 1.
---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
M.né Lengyel Piroska
VAD13 - Vaisnava szentek élete 1.
--- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Jeney Rita
DJEML18 - VTM20 - Hagyományos indiai művészet
--- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Schnitchen Csaba
OIE6 - A puránikus irodalom 1.
---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Tasi István
JVAF9 - VAF4 - Világvallások 2.
---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Jeney Rita
DJEML18 - VTM20 - Hagyományos indiai művészet
--- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Magyar Márta
JSZI13 - VMA3 - Rámájana
--- --- --- ---
Péntek (MA): 17:30 - 18:50 Szombat:16:10 - 17:30 --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Jeney Rita
DJEML18 - VTM20 - Hagyományos indiai művészet
--- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- ---
+jógagyakorlat: 17:45 - 19:15 ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam 2. csoport
JGY3-L-BP+ - Ászanák és pránájáma 3. - 90 perc
---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam 2. csoport
JGY1-L-VIDÉK+ - Ászanák és pránájáma 1. - 90 perc
---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam 2. csoport
JGY5-L-BP+ - Ászana és pránájáma oktatásmódszertan gyakorlat 2. - 90 perc
--- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam 2. csoport
JGY1-L-VIDÉK+ - Ászanák és pránájáma 1. - 90 perc
---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam 2. csoport
JGY5-L-BP+ - Ászana és pránájáma oktatásmódszertan gyakorlat 2. - 90 perc
---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam 2. csoport
JGY3-L-BP+ - Ászanák és pránájáma 3. - 90 perc
---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam 2. csoport
JGY1-L-VIDÉK+ - Ászanák és pránájáma 1. - 90 perc
---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam 2. csoport
JGY5-L-BP+ - Ászana és pránájáma oktatásmódszertan gyakorlat 2. - 90 perc
---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam 2. csoport
JGY3-L-BP+ - Ászanák és pránájáma 3. - 90 perc
---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam 2. csoport
JGY1-L-VIDÉK+ - Ászanák és pránájáma 1. - 90 perc
--- --- --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam 2. csoport
JGY3-L-BP+ - Ászanák és pránájáma 3. - 90 perc
Timetable generated with FET 5.43.2 on 3/13/20 7:14 PM

back to the top

BHF - 2019/20/2 levelezős órarend
Szeminárium terem
02.07 - péntek 02.08 - szombat 02.14 - péntek 02.15 - szombat 02.21 - péntek 02.22 - szombat 02.28 - péntek 02.29 - szombat 03.06 - péntek 03.07 - szombat 03.13 - péntek 03.14 - szombat 03.20 - péntek 03.21 - szombat 03.27 - péntek 03.28 - szombat 04.03 - péntek 04.04 - szombat 04.10 - péntek 04.11 - szombat 04.17 - péntek 04.18 - szombat 04.24 - péntek 04.25 - szombat 05.01 - péntek 05.02 - szombat 05.08 - péntek 05.09 - szombat 05.15 - péntek 05.16 - szombat
+jógagyakorlat: 07:15 - 08:45 --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- ---
09:00 - 10:20 --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- ---
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
Jeney Rita
MTSZAM4 - Szanszkrit szövegolvasás 4.
--- --- --- --- --- ---
10:30 - 11:50 ---
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
M.né Lengyel Piroska
MTEXE7-2 - Exegetika gyakorlat 3. - Bhágavata Purána 11. ének 2. rész
--- --- --- --- --- --- --- --- ---
Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Schnitchen Csaba
VAF6 - A védikus világkép
---
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
Tasi István
MTEXE8 - Exegetika és történetiség - Bhágavata Purána 12. ének
---
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
Jeney Rita
MTSZAM4 - Szanszkrit szövegolvasás 4.
--- --- --- --- --- --- ---
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
Jeney Rita
MTSZAM4 - Szanszkrit szövegolvasás 4.
---
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
Tasi István
MTEXE8 - Exegetika és történetiség - Bhágavata Purána 12. ének
--- --- --- ---
12:00 - 13:20 --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- ---
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
M.né Lengyel Piroska
MTEXE7-2 - Exegetika gyakorlat 3. - Bhágavata Purána 11. ének 2. rész
--- --- ---
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
M.né Lengyel Piroska
MTEXE7-2 - Exegetika gyakorlat 3. - Bhágavata Purána 11. ének 2. rész
--- --- ---
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
Jeney Rita
MTSZAM4 - Szanszkrit szövegolvasás 4.
---
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
Jeney Rita
MTSZAM4 - Szanszkrit szövegolvasás 4.
---
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
Jeney Rita
MTSZAM4 - Szanszkrit szövegolvasás 4.
--- --- --- ---
Ebédszünet: 13:20 - 14:20 slókarecitáció: 14:20 - 14:40 --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- ---
Péntek (MA): 16:00 - 17:20 Szombat:14:40 - 16:00

Péntek (MA): 17:30 - 18:50 Szombat:16:10 - 17:30
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
Magyar Márta
MTIRO2-2 - Vaisnava irodalomtörténet - Brihad-Bhágavatámrita 2.
---
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
Magyar Márta
MTIRO2-2 - Vaisnava irodalomtörténet - Brihad-Bhágavatámrita 2.
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
M.né Lengyel Piroska
MTEXE7-2 - Exegetika gyakorlat 3. - Bhágavata Purána 11. ének 2. rész
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
Magyar Márta
MTIRO2-2 - Vaisnava irodalomtörténet - Brihad-Bhágavatámrita 2.
--- ---
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
Tasi István
MTEXE8 - Exegetika és történetiség - Bhágavata Purána 12. ének
--- --- --- --- --- --- ---
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
Tasi István
MTEXE8 - Exegetika és történetiség - Bhágavata Purána 12. ének
---
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
Tasi István
MTEXE8 - Exegetika és történetiség - Bhágavata Purána 12. ének
---
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
Tasi István
MTEXE8 - Exegetika és történetiség - Bhágavata Purána 12. ének
---
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
Tasi István
MTEXE8 - Exegetika és történetiség - Bhágavata Purána 12. ének
--- --- ---
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
Magyar Márta
MTIRO2-2 - Vaisnava irodalomtörténet - Brihad-Bhágavatámrita 2.
--- --- --- ---
+jógagyakorlat: 17:45 - 19:15 --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- ---
Timetable generated with FET 5.43.2 on 3/13/20 7:14 PM

back to the top

BHF - 2019/20/2 levelezős órarend
Konferencia terem
02.07 - péntek 02.08 - szombat 02.14 - péntek 02.15 - szombat 02.21 - péntek 02.22 - szombat 02.28 - péntek 02.29 - szombat 03.06 - péntek 03.07 - szombat 03.13 - péntek 03.14 - szombat 03.20 - péntek 03.21 - szombat 03.27 - péntek 03.28 - szombat 04.03 - péntek 04.04 - szombat 04.10 - péntek 04.11 - szombat 04.17 - péntek 04.18 - szombat 04.24 - péntek 04.25 - szombat 05.01 - péntek 05.02 - szombat 05.08 - péntek 05.09 - szombat 05.15 - péntek 05.16 - szombat
+jógagyakorlat: 07:15 - 08:45 --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- ---
09:00 - 10:20 --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- ---
10:30 - 11:50 ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam
Halmai Zsuzsa
EIS20 - Fejezetek a modern pszichológiatudományból
--- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- ---
12:00 - 13:20 ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam
Halmai Zsuzsa
EIS20 - Fejezetek a modern pszichológiatudományból
---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam
Halmai Zsuzsa
EIS20 - Fejezetek a modern pszichológiatudományból
---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Bakaja Zoltán
JSZAK4 - TSZAK6 - Kutatásmódszertan
--- --- --- --- --- --- --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Bakaja Zoltán
JSZAK4 - TSZAK6 - Kutatásmódszertan
--- --- ---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
Képes Andrea
DJEML22 - KOM10 - A retorika elmélete és gyakorlata 2.
--- --- --- --- --- --- --- ---
Ebédszünet: 13:20 - 14:20 slókarecitáció: 14:20 - 14:40 --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- ---
Péntek (MA): 16:00 - 17:20 Szombat:14:40 - 16:00 ---
Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Rátkai Gergő
Mentori óra
---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam
Halmai Zsuzsa
EIS20 - Fejezetek a modern pszichológiatudományból
--- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- ---
Péntek (MA): 17:30 - 18:50 Szombat:16:10 - 17:30 --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- ---
+jógagyakorlat: 17:45 - 19:15 --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- ---
Timetable generated with FET 5.43.2 on 3/13/20 7:14 PM

back to the top

BHF - 2019/20/2 levelezős órarend
Jeney - Otthon
02.07 - péntek 02.08 - szombat 02.14 - péntek 02.15 - szombat 02.21 - péntek 02.22 - szombat 02.28 - péntek 02.29 - szombat 03.06 - péntek 03.07 - szombat 03.13 - péntek 03.14 - szombat 03.20 - péntek 03.21 - szombat 03.27 - péntek 03.28 - szombat 04.03 - péntek 04.04 - szombat 04.10 - péntek 04.11 - szombat 04.17 - péntek 04.18 - szombat 04.24 - péntek 04.25 - szombat 05.01 - péntek 05.02 - szombat 05.08 - péntek 05.09 - szombat 05.15 - péntek 05.16 - szombat
+jógagyakorlat: 07:15 - 08:45 --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- ---
09:00 - 10:20 --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam 1. csoport, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam 1. csoprt
Jeney Rita
JSZA1 - SZA1 - Szanszkrit nyelv 1. - 1. csoport
--- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- ---
10:30 - 11:50 --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- ---
12:00 - 13:20 --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- ---
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
Jeney Rita
MTSZAM4 - Szanszkrit szövegolvasás 4.
--- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- ---
Ebédszünet: 13:20 - 14:20 slókarecitáció: 14:20 - 14:40 --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- ---
Péntek (MA): 16:00 - 17:20 Szombat:14:40 - 16:00 --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
Jeney Rita
DJEML14 - VAD10 - Szent helyek Indiában
--- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- ---
Péntek (MA): 17:30 - 18:50 Szombat:16:10 - 17:30 --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- ---
+jógagyakorlat: 17:45 - 19:15 --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- ---
Timetable generated with FET 5.43.2 on 3/13/20 7:14 PM

back to the top

BHF - 2019/20/2 levelezős órarend
Tasi - Otthon
02.07 - péntek 02.08 - szombat 02.14 - péntek 02.15 - szombat 02.21 - péntek 02.22 - szombat 02.28 - péntek 02.29 - szombat 03.06 - péntek 03.07 - szombat 03.13 - péntek 03.14 - szombat 03.20 - péntek 03.21 - szombat 03.27 - péntek 03.28 - szombat 04.03 - péntek 04.04 - szombat 04.10 - péntek 04.11 - szombat 04.17 - péntek 04.18 - szombat 04.24 - péntek 04.25 - szombat 05.01 - péntek 05.02 - szombat 05.08 - péntek 05.09 - szombat 05.15 - péntek 05.16 - szombat
+jógagyakorlat: 07:15 - 08:45 --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- ---
09:00 - 10:20 --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- ---
10:30 - 11:50 --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- ---
12:00 - 13:20 --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Tasi István
JSZI15 - OIE2 - Bhagavad-gítá 2.
--- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- ---
Ebédszünet: 13:20 - 14:20 slókarecitáció: 14:20 - 14:40 --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- ---
Péntek (MA): 16:00 - 17:20 Szombat:14:40 - 16:00 --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
Tasi István
JVAF9 - VAF4 - Világvallások 2.
--- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- ---
Péntek (MA): 17:30 - 18:50 Szombat:16:10 - 17:30 --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- ---