Institution name: BHF - 2019/20/2 levelezős órarend
Comments: ------------------------------------------------------------------------

A Főiskola lehetőséget biztosít a megtanulandó szanszkrit versek közös gyakorlására minden szombati tanítási napon az ebédszünet után a templomszobában, melyre mindenkit szeretettel várunk. A részvétel nem kötelező.

------------------------------------------------------------------------

****** Vaisnava jógamester szak - 1. évfolyam ******

Az alábbi órarendben szereplő órákon kívül a JGY1 - Bevezető jógagyakorlatok tantárgyból is lesznek órák a következő beosztás szerint:
- a budapesti hallgatóknak hétfőnként 17:00-tól 19:00-ig a Nagyteremben, február 10-től május 11-ig, 13 alkalom (április 13-án nem lesz);
- a vidéki hallgatóknak péntekenként 16:00-tól 18:00-ig a Nagyteremben, február 7-től május 15-ig, 13 alkalom (április 10-én és május 1-én nem lesz).

Bevezetésre kerültek plusz jógaórák, melyek a már megszokott vidéki-budapesti csoportbontásban lesznek megtartva a félév során 8 alkalommal, szombati napokon az első óra előtt, illetve az 5. óra után.
Ennek beosztása szerepel az órarendben.

A JSZA1E/SZA1E - Szanszkrit nyelv - elmélet és a JSZA1GY/SZA1GY - Szanszkrit nyelv - gyakorlat összevont tárgyak a nagy létszám miatt 2 csoportban lesznek megtartva, csoportonként 6 órában.
A tantárgyból két kurzus jelenik meg a Neptunban, így a csoportokba jelentkezés a kurzusjelentkezéssel történik meg.

A SZAGY1 - Szakmai gyakorlat 1. két csoportban lesz megtartva Kṛṣṇa-völgy-ben.
Az első csoport május 13-tól május 17-ig lesz a nappali tagozatos hallgatókkal közösen.
A második csoport július 5-től július 9-ig fog tartani.

------------------------------------------------------------------------

****** Vaisnava teológia szak - 1. évfolyam ******

Idei évtől bevezetésre kerül egy mentori óra, mely 02.08-án a negyedik órában lesz megtartva.

------------------------------------------------------------------------

****** Vaisnava jógamester szak - 2. évfolyam ******

Az alábbi órarendben szereplő órákon kívül a JGY3 - Ászanák és pránájáma 3. tantárgyból is lesznek órák a következő beosztás szerint:
- a budapesti hallgatóknak csütörtökönként 16:30-tól 18:30-ig a Nagyteremben, február 6-tól május 14-ig, 13 alkalom (április 9-én és május 7-én nem lesz);
- a vidéki hallgatóknak péntekenként 17:00-tól 19:00-ig a Jógastúdióban február 7-től május 15-ig, 13 alkalom (április 10-én és május 1-én nem lesz).

Bevezetésre kerültek plusz jógaórák, melyek a már megszokott vidéki-budapesti csoportbontásban lesznek megtartva a félév során 7 alkalommal, szombati napokon az első óra előtt, illetve az 5. óra után.
Ennek beosztása szerepel az órarendben.

Az órarendben szerepel a SZA3 - Szanszkrit nyelv 3., a VAD13 - Vaisnava szentek élete 1., és az OIE6 - A puránikus irodalom 1. vaisnava teológia BA szakon oktatott tantárgy is.
Ezek a tárgyak nem kötelezőek vaisnava jógamester BA szakon, de opcionálisan felvehetőek.
Azoknak érdemes felvenniük, akik később a vaisnava teológia MA szakra szeretnének majd jelentkezni, mert ahhoz szükség lesz e kurzusok elvégzésére ebben a félévben.
Azoknak, akik nem veszik fel ezt a tárgyakat, lyukasóráik lesznek az órák időpontjaiban.

A SZAGY2 - Szakmai gyakorlat 2. (Jógatábor) idén is Kṛṣṇa-völgy-ben lesz megtartva június 28-tól július 2-ig.

------------------------------------------------------------------------

****** Vaisnava teológia szak - 2. évfolyam ******

A SZAGY2 - Szakmai gyakorlat 2. (Zarándoktábor) idén is Kṛṣṇa-völgy-ben lesz megtartva július 22-től július 26-ig.

------------------------------------------------------------------------

***** Vaisnava jógamester szak - 3. évfolyam ******

- a budapesti hallgatóknak csütörtökönként 18:45-től 20:45-ig a Nagyteremben, február 6-tól május 14-ig, 13 alkalom (április 9-én és május 7-én nem lesz);
- a vidéki hallgatóknak péntekenként 18:30-tól 20:30-ig a Nagyteremben, február 7-től május 15-ig, 13 alkalom (április 10-én és május 1-én nem lesz).

Bevezetésre kerültek plusz jógaórák, melyek a már megszokott vidéki-budapesti csoportbontásban lesznek megtartva a félév során 7 alkalommal, szombati napokon az első óra előtt, illetve az 5. óra után.
Ennek beosztása szerepel az órarendben.

DJEML16 - VTM19 - A kírtana gyakorlati alapjai 2. tantárgyból 15 óra szerepel az órarendben.
A hallgatók három csoportra lesznek osztva, csoportonként 5 órában.
A tantárgyból három kurzus jelenik meg a Neptunban, így a csoportokba jelentkezés a kurzusjelentkezéssel történik meg.

Az órarendben szerepel az VAF7 - Deviáns kultuszok a gaudíja vaisnavizmusban, és az OIE13 - A puránikus irodalom 3. vaisnava teológia BA szakon oktatott tantárgy is.
Ez a tárgy nem kötelező vaisnava jógamester BA szakon, de opcionálisan felvehető.
Azoknak érdemes felvenniük, akik később a vaisnava teológia MA szakra szeretnének majd jelentkezni, mert ahhoz szükség lesz e három kurzus elvégzésére ebben a félévben.
Azoknak, akik nem veszik fel ezeket a tárgyakat, lyukasóráik lesznek az órák időpontjaiban.

------------------------------------------------------------------------

****** Vaisnava teológia szak - 3. évfolyam ******

Idei évtől bevezetésre kerül egy mentori óra, mely 02.08-án a harmadik órában lesz megtartva.

------------------------------------------------------------------------
BHF - 2019/20/2 levelezős órarend
All Activities
+jógagyakorlat: 07:15 - 08:45 09:00 - 10:20 10:30 - 11:50 12:00 - 13:20 Ebédszünet: 13:20 - 14:20 slókarecitáció: 14:20 - 14:40 Péntek (MA): 16:00 - 17:20 Szombat:14:40 - 16:00 Péntek (MA): 17:30 - 18:50 Szombat:16:10 - 17:30 +jógagyakorlat: 17:45 - 19:15
02.07 - péntek --- --- --- --- ---
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
MTSZAM4 - Szanszkrit szövegolvasás 4.
Jeney Rita
Szeminárium terem
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
MTIRO2-2 - Vaisnava irodalomtörténet - Brihad-Bhágavatámrita 2.
Magyar Márta
Szeminárium terem
---
02.08 - szombat
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam 1. csoportVaisnava jógamester BA 1. évfolyam 2. csoport
JGY1-L-BP+ - Ászanák és pránájáma 1. - 90 percJGY1-L-VIDÉK+ - Ászanák és pránájáma 1. - 90 perc
NagyteremJógaterem
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam 1. csoport, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam 1. csoprtVaisnava jógamester BA 2. évfolyamVaisnava teológia BA 2. évfolyam
JSZA1 - SZA1 - Szanszkrit nyelv 1. - 1. csoportEIS18 - Jógaélettan 1.KOM1 - A logikus érvelés elmélete és technikái - Njája
Jeney RitaNikodemus KatalinRátkai Gergő
NagyteremJógateremKisterem
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyamVaisnava jógamester BA 1. évfolyam 2. csoport, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam 2. csoprtVaisnava jógamester BA 2. évfolyam 1. csoport, Vaisnava teológia BA 2. évfolyamVaisnava teológia MA 2. évfolyam
EIS20 - Fejezetek a modern pszichológiatudománybólJSZA1 - SZA1 - Szanszkrit nyelv 1. - 2. csoportSZA3 - Szanszkrit nyelv 3.MTEXE7-2 - Exegetika gyakorlat 3. - Bhágavata Purána 11. ének 2. rész
Halmai ZsuzsaJeney RitaMagyar MártaM.né Lengyel Piroska
Konferencia teremNagyteremKisteremSzeminárium terem
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyamVaisnava jógamester BA 3. évfolyamVaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyamVaisnava teológia BA 3. évfolyam
JSZAK4 - TSZAK6 - KutatásmódszertanEIS20 - Fejezetek a modern pszichológiatudománybólOIE6 - A puránikus irodalom 1.Mentori óra
Bakaja ZoltánHalmai ZsuzsaSchnitchen CsabaM.né Lengyel Piroska
NagyteremKonferencia teremJógateremKisterem
---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyamVaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyamVaisnava jógamester BA 1. évfolyamVaisnava teológia MA 2. évfolyamVaisnava teológia BA 1. évfolyam
DJEML14 - VAD10 - Szent helyek IndiábanVAF7 - Deviáns kultuszok a gaudíja vaisnavizmusbanEIS2 - Általános anatómia és élettan 2.MTEXE8 - Exegetika és történetiség - Bhágavata Purána 12. énekMentori óra
Jeney RitaM.né Lengyel PiroskaSchnitchen CsabaTasi IstvánRátkai Gergő
NagyteremKisteremJógateremSzeminárium teremKonferencia terem
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyamVaisnava jógamester BA 2. évfolyam FRJ 2, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam FRT 2
JSZI13 - VMA3 - RámájanaJSZAV26 - TSZAV26 - Fenntarthatóság és reziliencia specializáció 1.
Magyar MártaSchnitchen Csaba
NagyteremKisterem
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam 1. csoportVaisnava jógamester BA 2. évfolyam 2. csoport
JGY3-L-VIDÉK+ - Ászanák és pránájáma 3. - 90 percJGY3-L-BP+ - Ászanák és pránájáma 3. - 90 perc
NagyteremJógaterem
02.14 - péntek --- --- --- --- ---
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
MTSZAM4 - Szanszkrit szövegolvasás 4.
Jeney Rita
Szeminárium terem
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
MTIRO2-2 - Vaisnava irodalomtörténet - Brihad-Bhágavatámrita 2.
Magyar Márta
Szeminárium terem
---
02.15 - szombat
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam 1. csoportVaisnava jógamester BA 3. évfolyam 2. csoport
JGY5-L-VIDÉK+ - Ászana és pránájáma oktatásmódszertan gyakorlat 2. - 90 percJGY5-L-BP+ - Ászana és pránájáma oktatásmódszertan gyakorlat 2. - 90 perc
NagyteremJógaterem
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam 1. csoport, Vaisnava teológia BA 2. évfolyamVaisnava jógamester BA 1. évfolyam 2. csoport, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam 2. csoprtVaisnava teológia BA 3. évfolyamVaisnava jógamester BA 2. évfolyam
DJEML16 - VTM19 - A kírtana gyakorlati alapjai 2. - 1. csoportJSZA1 - SZA1 - Szanszkrit nyelv 1. - 2. csoportVTM22 - A Csaitanja-csaritámrita filozófiájaJSZI9 - Jóga-szútra 2.
Bakaja ZoltánJeney RitaM.né Lengyel PiroskaTóth-Soma László
Emeleti teremNagyteremKisteremJógaterem
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam 2. csoportVaisnava jógamester BA 1. évfolyam 1. csoport, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam 1. csoprtVaisnava teológia BA 3. évfolyam
DJEML16 - VTM19 - A kírtana gyakorlati alapjai 2. - 2. csoportJSZA1 - SZA1 - Szanszkrit nyelv 1. - 1. csoportVTM10 - Vaisnava szertartástan
Bakaja ZoltánJeney RitaM.né Lengyel Piroska
Emeleti teremNagyteremKisterem
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyamVaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyamVaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
EIS20 - Fejezetek a modern pszichológiatudománybólDJEML18 - VTM20 - Hagyományos indiai művészetEIS7 - VAD16 - Ájurvéda
Halmai ZsuzsaJeney RitaTamasi József
Konferencia teremNagyteremJógaterem
---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyamVaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyamVaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyamVaisnava teológia MA 2. évfolyam
EIS20 - Fejezetek a modern pszichológiatudománybólOIE6 - A puránikus irodalom 1.EIS7 - VAD16 - ÁjurvédaMTEXE8 - Exegetika és történetiség - Bhágavata Purána 12. ének
Halmai ZsuzsaSchnitchen CsabaTamasi JózsefTasi István
Konferencia teremNagyteremJógateremSzeminárium terem
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam 3. csoportVaisnava teológia BA 1. évfolyamVaisnava jógamester BA 1. évfolyamVaisnava teológia MA 2. évfolyam
DJEML16 - VTM19 - A kírtana gyakorlati alapjai 2. - 3. csoportVMA7 - A gaudíja vaisnavizmus újkori történeteEIS2 - Általános anatómia és élettan 2.MTEXE7-2 - Exegetika gyakorlat 3. - Bhágavata Purána 11. ének 2. rész
Bakaja ZoltánJeney RitaSchnitchen CsabaM.né Lengyel Piroska
Emeleti teremKisteremNagyteremSzeminárium terem
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam 1. csoportVaisnava jógamester BA 1. évfolyam 2. csoport
JGY1-L-BP+ - Ászanák és pránájáma 1. - 90 percJGY1-L-VIDÉK+ - Ászanák és pránájáma 1. - 90 perc
NagyteremJógaterem
02.21 - péntek --- --- --- --- --- ---
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
MTIRO2-2 - Vaisnava irodalomtörténet - Brihad-Bhágavatámrita 2.
Magyar Márta
Szeminárium terem
---
02.22 - szombat
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam 1. csoportVaisnava jógamester BA 2. évfolyam 2. csoport
JGY3-L-VIDÉK+ - Ászanák és pránájáma 3. - 90 percJGY3-L-BP+ - Ászanák és pránájáma 3. - 90 perc
NagyteremJógaterem
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyamVaisnava jógamester BA 1. évfolyam
EIS18 - Jógaélettan 1.EIS2 - Általános anatómia és élettan 2.
Nikodemus KatalinSchnitchen Csaba
JógateremNagyterem
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam 1. csoport, Vaisnava teológia BA 2. évfolyamVaisnava teológia BA 1. évfolyamVaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
SZA3 - Szanszkrit nyelv 3.VAF6 - A védikus világképEIS16 - OIE14 - Brahma-szamhitá meditációHospitálás
Magyar MártaSchnitchen CsabaTóth-Soma László
KisteremEmeleti teremJógateremNagyterem
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyamVaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyamVaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
JSZAK4 - TSZAK6 - KutatásmódszertanDJEML22 - KOM10 - A retorika elmélete és gyakorlata 2.VAD13 - Vaisnava szentek élete 1.
Bakaja ZoltánKépes AndreaM.né Lengyel Piroska
Konferencia teremJógateremNagyterem
---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyamVaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyamVaisnava jógamester BA 1. évfolyamVaisnava teológia MA 2. évfolyam
BJSZ10 - VMA4 - Bhagavat-tattva - Filozófiai istentanOIE13 - A puránikus irodalom 3.BJSZ12 - Jógahagyományok és meditációMTEXE7-2 - Exegetika gyakorlat 3. - Bhágavata Purána 11. ének 2. rész
Magyar MártaSchnitchen CsabaTóth-Soma LászlóM.né Lengyel Piroska
NagyteremKisteremJógateremSzeminárium terem
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
EIS14 - Dzsapa, bhadzsana és kírtana meditáció - VAD12 - Náma-tattva 2.
Tóth-Soma László
Nagyterem
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam 1. csoportVaisnava jógamester BA 3. évfolyam 2. csoport
JGY5-L-VIDÉK+ - Ászana és pránájáma oktatásmódszertan gyakorlat 2. - 90 percJGY5-L-BP+ - Ászana és pránájáma oktatásmódszertan gyakorlat 2. - 90 perc
NagyteremJógaterem
02.28 - péntek --- --- --- --- --- ---
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
MTIRO2-2 - Vaisnava irodalomtörténet - Brihad-Bhágavatámrita 2.
Magyar Márta
Kisterem
---
02.29 - szombat
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam 1. csoport
JGY1-L-BP+ - Ászanák és pránájáma 1. - 90 perc
Jógaterem
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam 1. csoport, Vaisnava teológia BA 2. évfolyamVaisnava jógamester BA 2. évfolyamVaisnava jógamester BA 1. évfolyam
DJEML16 - VTM19 - A kírtana gyakorlati alapjai 2. - 1. csoportEIS18 - Jógaélettan 1.EIS2 - Általános anatómia és élettan 2.
Bakaja ZoltánNikodemus KatalinSchnitchen Csaba
Emeleti teremJógateremNagyterem
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam 2. csoportVaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyamVaisnava teológia BA 3. évfolyamVaisnava jógamester BA 1. évfolyam
DJEML16 - VTM19 - A kírtana gyakorlati alapjai 2. - 2. csoportBJSZ10 - VMA4 - Bhagavat-tattva - Filozófiai istentanVTM22 - A Csaitanja-csaritámrita filozófiájaBJSZ12 - Jógahagyományok és meditáció
Bakaja ZoltánMagyar MártaM.né Lengyel PiroskaTóth-Soma László
Emeleti teremNagyteremKisteremJógaterem
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyamVaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyamVaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
JSZAK6 - TSZAK8 - Szakdolgozati konzultáció 2.VAF7 - Deviáns kultuszok a gaudíja vaisnavizmusbanEIS7 - VAD16 - Ájurvéda
Banyár MagdolnaM.né Lengyel PiroskaTamasi József
NagyteremKisteremJógaterem
---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyamVaisnava jógamester BA 3. évfolyam AYJ 3, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam AYT 3Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyamVaisnava teológia MA 2. évfolyam
OIE6 - A puránikus irodalom 1.JSZAV22 - TSZAV22 - Ájurvéda specializáció 3.JSZI15 - OIE2 - Bhagavad-gítá 2.MTEXE7-2 - Exegetika gyakorlat 3. - Bhágavata Purána 11. ének 2. rész
Schnitchen CsabaTamasi JózsefTasi IstvánM.né Lengyel Piroska
JógateremKisteremNagyteremSzeminárium terem
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyamVaisnava jógamester BA 2. évfolyam FRJ 2, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam FRT 2Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam AYJ 2, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam AYT 2Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
BJGY2 - Relaxáció és csakrameditációJSZAV26 - TSZAV26 - Fenntarthatóság és reziliencia specializáció 1.JSZAV20 - TSZAV20 - Ájurvéda specializáció 1.MTEXE8 - Exegetika és történetiség - Bhágavata Purána 12. ének
Képes AndreaSchnitchen CsabaTamasi JózsefTasi István
NagyteremKisteremEmeleti teremSzeminárium terem
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam 2. csoport
JGY1-L-VIDÉK+ - Ászanák és pránájáma 1. - 90 perc
Nagyterem
03.06 - péntek --- --- --- --- --- ---
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
MTIRO2-2 - Vaisnava irodalomtörténet - Brihad-Bhágavatámrita 2.
Magyar Márta
Kisterem
---
03.07 - szombat
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam 1. csoportVaisnava jógamester BA 3. évfolyam 2. csoport
JGY5-L-VIDÉK+ - Ászana és pránájáma oktatásmódszertan gyakorlat 2. - 90 percJGY5-L-BP+ - Ászana és pránájáma oktatásmódszertan gyakorlat 2. - 90 perc
NagyteremJógaterem
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam 3. csoportVaisnava jógamester BA 2. évfolyamVaisnava jógamester BA 1. évfolyam
DJEML16 - VTM19 - A kírtana gyakorlati alapjai 2. - 3. csoportEIS18 - Jógaélettan 1.BJSZ12 - Jógahagyományok és meditáció
Bakaja ZoltánNikodemus KatalinTóth-Soma László
Emeleti teremJógateremNagyterem
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam 1. csoport, Vaisnava teológia BA 2. évfolyamVaisnava jógamester BA 1. évfolyamVaisnava jógamester BA 3. évfolyam
SZA3 - Szanszkrit nyelv 3.EIS2 - Általános anatómia és élettan 2.JSZI11 - Jóga-szútra 4.Hospitálás
Magyar MártaSchnitchen CsabaTóth-Soma László
KisteremJógateremEmeleti teremNagyterem
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyamVaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyamVaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyamVaisnava teológia MA 2. évfolyam
JSZI17 - VTM23 - Bhakti-raszámrita-szindhuOIE6 - A puránikus irodalom 1.EIS16 - OIE14 - Brahma-szamhitá meditációMTEXE7-2 - Exegetika gyakorlat 3. - Bhágavata Purána 11. ének 2. rész
Banyár MagdolnaSchnitchen CsabaTóth-Soma LászlóM.né Lengyel Piroska
NagyteremKisteremJógateremEmeleti terem
---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyamVaisnava jógamester BA 3. évfolyam FRJ 3, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam FRT 3Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam AYJ 3, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam AYT 3Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
VAD13 - Vaisnava szentek élete 1.JSZAV28 - TSZAV28 - Fenntarthatóság és reziliencia specializáció 3.JSZAV22 - TSZAV22 - Ájurvéda specializáció 3.JVAF9 - VAF4 - Világvallások 2.
M.né Lengyel PiroskaSchnitchen CsabaTamasi JózsefTasi István
JógateremEmeleti teremKisteremNagyterem
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyamVaisnava jógamester BA 2. évfolyam AYJ 2, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam AYT 2Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
JSZI13 - VMA3 - RámájanaJSZAV20 - TSZAV20 - Ájurvéda specializáció 1.MTEXE8 - Exegetika és történetiség - Bhágavata Purána 12. ének
Magyar MártaTamasi JózsefTasi István
NagyteremKisteremEmeleti terem
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam 1. csoportVaisnava jógamester BA 1. évfolyam 2. csoport
JGY1-L-BP+ - Ászanák és pránájáma 1. - 90 percJGY1-L-VIDÉK+ - Ászanák és pránájáma 1. - 90 perc
NagyteremJógaterem
03.13 - péntek --- --- --- --- ---
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
MTSZAM4 - Szanszkrit szövegolvasás 4.
Jeney Rita
Kisterem
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
MTIRO2-2 - Vaisnava irodalomtörténet - Brihad-Bhágavatámrita 2.
Magyar Márta
Kisterem
---
03.14 - szombat
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam 1. csoportVaisnava jógamester BA 2. évfolyam 2. csoport
JGY3-L-VIDÉK+ - Ászanák és pránájáma 3. - 90 percJGY3-L-BP+ - Ászanák és pránájáma 3. - 90 perc
NagyteremJógaterem
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam 1. csoport, Vaisnava teológia BA 2. évfolyamVaisnava jógamester BA 1. évfolyam 1. csoport, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam 1. csoprtVaisnava jógamester BA 2. évfolyam
DJEML16 - VTM19 - A kírtana gyakorlati alapjai 2. - 1. csoportJSZA1 - SZA1 - Szanszkrit nyelv 1. - 1. csoportJSZI9 - Jóga-szútra 2.
Bakaja ZoltánJeney RitaTóth-Soma László
Emeleti teremJeney - OtthonNagyterem
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam 2. csoportVaisnava jógamester BA 1. évfolyamVaisnava teológia BA 3. évfolyamVaisnava teológia BA 1. évfolyam
DJEML16 - VTM19 - A kírtana gyakorlati alapjai 2. - 2. csoportBJGY2 - Relaxáció és csakrameditációVTM10 - Vaisnava szertartástanVAF6 - A védikus világkép
Bakaja ZoltánKépes AndreaM.né Lengyel PiroskaSchnitchen Csaba
Emeleti teremNagyteremKisteremSzeminárium terem
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyamVaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyamVaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyamVaisnava teológia MA 2. évfolyam
JVAF10 - KOM5 - Manu-szamhitáOIE13 - A puránikus irodalom 3.JSZI15 - OIE2 - Bhagavad-gítá 2.MTSZAM4 - Szanszkrit szövegolvasás 4.
Banyár MagdolnaSchnitchen CsabaTasi IstvánJeney Rita
Emeleti teremKisteremTasi - OtthonJeney - Otthon
---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyamVaisnava jógamester BA 3. évfolyam AYJ 3, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam AYT 3Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyamVaisnava teológia MA 2. évfolyam
DJEML14 - VAD10 - Szent helyek IndiábanJSZAV22 - TSZAV22 - Ájurvéda specializáció 3.JVAF9 - VAF4 - Világvallások 2.MTEXE7-2 - Exegetika gyakorlat 3. - Bhágavata Purána 11. ének 2. rész
Jeney RitaTamasi JózsefTasi IstvánM.né Lengyel Piroska
Jeney - OtthonKisteremTasi - OtthonEmeleti terem
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyamVaisnava jógamester BA 1. évfolyamVaisnava jógamester BA 2. évfolyam AYJ 2, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam AYT 2Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
DJEML22 - KOM10 - A retorika elmélete és gyakorlata 2.EIS2 - Általános anatómia és élettan 2.JSZAV20 - TSZAV20 - Ájurvéda specializáció 1.MTEXE8 - Exegetika és történetiség - Bhágavata Purána 12. ének
Képes AndreaSchnitchen CsabaTamasi JózsefTasi István
Emeleti teremNagyteremKisteremTasi - Otthon
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam 1. csoportVaisnava jógamester BA 3. évfolyam 2. csoport
JGY5-L-VIDÉK+ - Ászana és pránájáma oktatásmódszertan gyakorlat 2. - 90 percJGY5-L-BP+ - Ászana és pránájáma oktatásmódszertan gyakorlat 2. - 90 perc
NagyteremJógaterem
03.20 - péntek --- --- --- --- ---
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
MTSZAM4 - Szanszkrit szövegolvasás 4.
Jeney Rita
Kisterem
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
MTIRO2-2 - Vaisnava irodalomtörténet - Brihad-Bhágavatámrita 2.
Magyar Márta
Kisterem
---
03.21 - szombat
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam 2. csoport
JGY1-L-VIDÉK+ - Ászanák és pránájáma 1. - 90 perc
Jógaterem
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam 3. csoportVaisnava jógamester BA 1. évfolyam 2. csoport, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam 2. csoprtVaisnava jógamester BA 2. évfolyam
DJEML16 - VTM19 - A kírtana gyakorlati alapjai 2. - 3. csoportJSZA1 - SZA1 - Szanszkrit nyelv 1. - 2. csoportEIS18 - Jógaélettan 1.
Bakaja ZoltánJeney RitaNikodemus Katalin
Emeleti teremNagyteremJógaterem
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyamVaisnava teológia BA 1. évfolyamVaisnava teológia BA 3. évfolyamVaisnava jógamester BA 1. évfolyamVaisnava teológia MA 2. évfolyam
VAF1 - A vaisnavizmus irányzataiVMA7 - A gaudíja vaisnavizmus újkori történeteVTM22 - A Csaitanja-csaritámrita filozófiájaEIS2 - Általános anatómia és élettan 2.MTEXE8 - Exegetika és történetiség - Bhágavata Purána 12. ének
Bakaja ZoltánJeney RitaM.né Lengyel PiroskaSchnitchen CsabaTasi István
JógateremEmeleti teremKisteremNagyteremSzeminárium terem
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyamVaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyamVaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyamVaisnava teológia MA 2. évfolyam
JSZI17 - VTM23 - Bhakti-raszámrita-szindhuOIE13 - A puránikus irodalom 3.EIS14 - Dzsapa, bhadzsana és kírtana meditáció - VAD12 - Náma-tattva 2.MTEXE7-2 - Exegetika gyakorlat 3. - Bhágavata Purána 11. ének 2. rész
Banyár MagdolnaSchnitchen CsabaTóth-Soma LászlóM.né Lengyel Piroska
JógateremKisteremNagyteremSzeminárium terem
---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyamVaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyamVaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam
DJEML18 - VTM20 - Hagyományos indiai művészetVAF7 - Deviáns kultuszok a gaudíja vaisnavizmusbanJSZI15 - OIE2 - Bhagavad-gítá 2.
Jeney RitaM.né Lengyel PiroskaTasi István
JógateremKisteremNagyterem
Vaisnava teológia BA 1. évfolyamVaisnava jógamester BA 1. évfolyam
VAF6 - A védikus világképBJSZ12 - Jógahagyományok és meditáció
Schnitchen CsabaTóth-Soma László
KisteremNagyterem
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam 1. csoportVaisnava jógamester BA 2. évfolyam 2. csoport
JGY3-L-VIDÉK+ - Ászanák és pránájáma 3. - 90 percJGY3-L-BP+ - Ászanák és pránájáma 3. - 90 perc
NagyteremJógaterem
03.27 - péntek --- --- --- --- ---
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
MTSZAM4 - Szanszkrit szövegolvasás 4.
Jeney Rita
Kisterem
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
MTIRO2-2 - Vaisnava irodalomtörténet - Brihad-Bhágavatámrita 2.
Magyar Márta
Kisterem
---
03.28 - szombat ---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyamVaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyamVaisnava jógamester BA 3. évfolyam
JSZI17 - VTM23 - Bhakti-raszámrita-szindhuOIE6 - A puránikus irodalom 1.JSZI11 - Jóga-szútra 4.
Banyár MagdolnaSchnitchen CsabaTóth-Soma László
NagyteremJógateremKisterem
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyamVaisnava jógamester BA 2. évfolyam 1. csoport, Vaisnava teológia BA 2. évfolyamVaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyamVaisnava teológia MA 2. évfolyam
JSZAK4 - TSZAK6 - KutatásmódszertanSZA3 - Szanszkrit nyelv 3.EIS16 - OIE14 - Brahma-szamhitá meditációMTSZAM4 - Szanszkrit szövegolvasás 4.
Bakaja ZoltánMagyar MártaTóth-Soma LászlóJeney Rita
NagyteremKisteremJógateremSzeminárium terem
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyamVaisnava teológia BA 1. évfolyamVaisnava jógamester BA 1. évfolyamVaisnava jógamester BA 3. évfolyam AYJ 3, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam AYT 3
JVAF10 - KOM5 - Manu-szamhitáVMA7 - A gaudíja vaisnavizmus újkori történeteEIS2 - Általános anatómia és élettan 2.JSZAV22 - TSZAV22 - Ájurvéda specializáció 3.
Banyár MagdolnaJeney RitaSchnitchen CsabaTamasi József
NagyteremEmeleti teremJógateremKisterem
---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyamVaisnava jógamester BA 2. évfolyam FRJ 2, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam FRT 2Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam AYJ 2, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam AYT 2Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
JSZI13 - VMA3 - RámájanaJSZAV26 - TSZAV26 - Fenntarthatóság és reziliencia specializáció 1.JSZAV20 - TSZAV20 - Ájurvéda specializáció 1.MTEXE7-2 - Exegetika gyakorlat 3. - Bhágavata Purána 11. ének 2. rész
Magyar MártaSchnitchen CsabaTamasi JózsefM.né Lengyel Piroska
NagyteremKisteremEmeleti teremSzeminárium terem
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyamVaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyamVaisnava teológia MA 2. évfolyam
DJEML18 - VTM20 - Hagyományos indiai művészetEIS7 - VAD16 - ÁjurvédaMTEXE8 - Exegetika és történetiség - Bhágavata Purána 12. ének
Jeney RitaTamasi JózsefTasi István
JógateremKisteremSzeminárium terem
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam 1. csoportVaisnava jógamester BA 1. évfolyam 2. csoport
JGY1-L-BP+ - Ászanák és pránájáma 1. - 90 percJGY1-L-VIDÉK+ - Ászanák és pránájáma 1. - 90 perc
NagyteremJógaterem
04.03 - péntek --- --- --- --- ---
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
MTSZAM4 - Szanszkrit szövegolvasás 4.
Jeney Rita
Kisterem
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
MTIRO2-2 - Vaisnava irodalomtörténet - Brihad-Bhágavatámrita 2.
Magyar Márta
Kisterem
---
04.04 - szombat
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam 1. csoportVaisnava jógamester BA 2. évfolyam 2. csoport
JGY3-L-VIDÉK+ - Ászanák és pránájáma 3. - 90 percJGY3-L-BP+ - Ászanák és pránájáma 3. - 90 perc
NagyteremJógaterem
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam 1. csoport, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam 1. csoprtVaisnava jógamester BA 2. évfolyam
JSZA1 - SZA1 - Szanszkrit nyelv 1. - 1. csoportEIS18 - Jógaélettan 1.
Jeney RitaNikodemus Katalin
NagyteremJógaterem
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam 2. csoport, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam 2. csoprtVaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyamVaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
JSZA1 - SZA1 - Szanszkrit nyelv 1. - 2. csoportVAD13 - Vaisnava szentek élete 1.OIE13 - A puránikus irodalom 3.
Jeney RitaM.né Lengyel PiroskaSchnitchen Csaba
NagyteremEmeleti teremKisterem
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyamVaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyamVaisnava teológia MA 2. évfolyam
JSZAK4 - TSZAK6 - KutatásmódszertanDJEML22 - KOM10 - A retorika elmélete és gyakorlata 2.MTEXE7-2 - Exegetika gyakorlat 3. - Bhágavata Purána 11. ének 2. részNyílt nap - Intézményi tájékoztató
Bakaja ZoltánKépes AndreaM.né Lengyel PiroskaBanyár Magdolna
Konferencia teremJógateremSzeminárium teremNagyterem
---
Vaisnava teológia BA 3. évfolyamVaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyamVaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyamVaisnava teológia MA 2. évfolyam
VTM10 - Vaisnava szertartástanOIE6 - A puránikus irodalom 1.JSZI15 - OIE2 - Bhagavad-gítá 2.MTSZAM4 - Szanszkrit szövegolvasás 4.
M.né Lengyel PiroskaSchnitchen CsabaTasi IstvánJeney Rita
KisteremJógateremNagyteremSzeminárium terem
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyamVaisnava jógamester BA 1. évfolyamVaisnava jógamester BA 3. évfolyam FRJ 3, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam FRT 3Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
VAF1 - A vaisnavizmus irányzataiBJGY2 - Relaxáció és csakrameditációJSZAV28 - TSZAV28 - Fenntarthatóság és reziliencia specializáció 3.MTEXE8 - Exegetika és történetiség - Bhágavata Purána 12. ének
Bakaja ZoltánKépes AndreaSchnitchen CsabaTasi István
Emeleti teremNagyteremKisteremSzeminárium terem
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam 1. csoportVaisnava jógamester BA 3. évfolyam 2. csoport
JGY5-L-VIDÉK+ - Ászana és pránájáma oktatásmódszertan gyakorlat 2. - 90 percJGY5-L-BP+ - Ászana és pránájáma oktatásmódszertan gyakorlat 2. - 90 perc
NagyteremJógaterem
04.10 - péntek --- --- --- --- --- --- --- ---
04.11 - szombat
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam 1. csoportVaisnava jógamester BA 1. évfolyam 2. csoport
JGY1-L-BP+ - Ászanák és pránájáma 1. - 90 percJGY1-L-VIDÉK+ - Ászanák és pránájáma 1. - 90 perc
NagyteremJógaterem
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam 1. csoport, Vaisnava teológia BA 2. évfolyamVaisnava jógamester BA 1. évfolyam 1. csoport, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam 1. csoprtVaisnava jógamester BA 2. évfolyam
DJEML16 - VTM19 - A kírtana gyakorlati alapjai 2. - 1. csoportJSZA1 - SZA1 - Szanszkrit nyelv 1. - 1. csoportJSZI9 - Jóga-szútra 2.
Bakaja ZoltánJeney RitaTóth-Soma László
Emeleti teremNagyteremJógaterem
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam 2. csoportVaisnava teológia BA 1. évfolyamVaisnava jógamester BA 1. évfolyam
DJEML16 - VTM19 - A kírtana gyakorlati alapjai 2. - 2. csoportVMA7 - A gaudíja vaisnavizmus újkori történeteEIS2 - Általános anatómia és élettan 2.
Bakaja ZoltánJeney RitaSchnitchen Csaba
Emeleti teremKisteremNagyterem
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyamVaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyamVaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam
JSZI17 - VTM23 - Bhakti-raszámrita-szindhuDJEML14 - VAD10 - Szent helyek IndiábanOIE13 - A puránikus irodalom 3.
Banyár MagdolnaJeney RitaSchnitchen Csaba
NagyteremJógateremKisterem
---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam FRJ 2, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam FRT 2Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyamVaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyamVaisnava teológia MA 2. évfolyam
JSZAV26 - TSZAV26 - Fenntarthatóság és reziliencia specializáció 1.JVAF9 - VAF4 - Világvallások 2.EIS16 - OIE14 - Brahma-szamhitá meditációMTSZAM4 - Szanszkrit szövegolvasás 4.
Schnitchen CsabaTasi IstvánTóth-Soma LászlóJeney Rita
KisteremJógateremNagyteremSzeminárium terem
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam 3. csoportVaisnava teológia MA 2. évfolyamVaisnava jógamester BA 1. évfolyam
DJEML16 - VTM19 - A kírtana gyakorlati alapjai 2. - 3. csoportMTEXE8 - Exegetika és történetiség - Bhágavata Purána 12. énekBJSZ12 - Jógahagyományok és meditáció
Bakaja ZoltánTasi IstvánTóth-Soma László
Emeleti teremSzeminárium teremNagyterem
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam 1. csoportVaisnava jógamester BA 2. évfolyam 2. csoport
JGY3-L-VIDÉK+ - Ászanák és pránájáma 3. - 90 percJGY3-L-BP+ - Ászanák és pránájáma 3. - 90 perc
NagyteremJógaterem
04.17 - péntek --- --- --- --- ---
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
MTSZAM4 - Szanszkrit szövegolvasás 4.
Jeney Rita
Kisterem
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
MTIRO2-2 - Vaisnava irodalomtörténet - Brihad-Bhágavatámrita 2.
Magyar Márta
Kisterem
---
04.18 - szombat
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam 1. csoportVaisnava jógamester BA 3. évfolyam 2. csoport
JGY5-L-VIDÉK+ - Ászana és pránájáma oktatásmódszertan gyakorlat 2. - 90 percJGY5-L-BP+ - Ászana és pránájáma oktatásmódszertan gyakorlat 2. - 90 perc
NagyteremJógaterem
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam 2. csoport, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam 2. csoprtVaisnava jógamester BA 2. évfolyam 1. csoport, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
JSZA1 - SZA1 - Szanszkrit nyelv 1. - 2. csoportSZA3 - Szanszkrit nyelv 3.
Jeney RitaMagyar Márta
NagyteremKisterem
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyamVaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyamVaisnava teológia BA 2. évfolyamVaisnava jógamester BA 3. évfolyam
BJGY2 - Relaxáció és csakrameditációBJSZ10 - VMA4 - Bhagavat-tattva - Filozófiai istentanKOM1 - A logikus érvelés elmélete és technikái - NjájaJSZI11 - Jóga-szútra 4.
Képes AndreaMagyar MártaRátkai GergőTóth-Soma László
JógateremNagyteremEmeleti teremKisterem
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyamVaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyamVaisnava jógamester BA 1. évfolyamVaisnava teológia MA 2. évfolyam
JVAF10 - KOM5 - Manu-szamhitáDJEML22 - KOM10 - A retorika elmélete és gyakorlata 2.EIS2 - Általános anatómia és élettan 2.MTSZAM4 - Szanszkrit szövegolvasás 4.
Banyár MagdolnaKépes AndreaSchnitchen CsabaJeney Rita
NagyteremKonferencia teremJógateremSzeminárium terem
---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyamVaisnava jógamester BA 3. évfolyam FRJ 3, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam FRT 3Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyamVaisnava teológia MA 2. évfolyam
DJEML18 - VTM20 - Hagyományos indiai művészetJSZAV28 - TSZAV28 - Fenntarthatóság és reziliencia specializáció 3.JSZI15 - OIE2 - Bhagavad-gítá 2.MTEXE7-2 - Exegetika gyakorlat 3. - Bhágavata Purána 11. ének 2. rész
Jeney RitaSchnitchen CsabaTasi IstvánM.né Lengyel Piroska
JógateremKisteremNagyteremSzeminárium terem
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyamVaisnava teológia MA 2. évfolyam
EIS14 - Dzsapa, bhadzsana és kírtana meditáció - VAD12 - Náma-tattva 2.MTEXE8 - Exegetika és történetiség - Bhágavata Purána 12. ének
Tóth-Soma LászlóTasi István
NagyteremSzeminárium terem
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam 1. csoportVaisnava jógamester BA 1. évfolyam 2. csoport
JGY1-L-BP+ - Ászanák és pránájáma 1. - 90 percJGY1-L-VIDÉK+ - Ászanák és pránájáma 1. - 90 perc
NagyteremJógaterem
04.24 - péntek --- --- --- --- ---
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
MTSZAM4 - Szanszkrit szövegolvasás 4.
Jeney Rita
Kisterem
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
MTIRO2-2 - Vaisnava irodalomtörténet - Brihad-Bhágavatámrita 2.
Magyar Márta
Kisterem
---
04.25 - szombat
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam
Jógafesztivál
Vaisnava teológia MA 2. évfolyamVaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava jógamester BA 3. évfolyamVaisnava teológia BA 3. évfolyam
MTSZAM4 - Szanszkrit szövegolvasás 4.JógafesztiválKönyvosztás gyakorlat

Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava jógamester BA 3. évfolyamVaisnava teológia BA 3. évfolyam
JógafesztiválKönyvosztás gyakorlat
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava jógamester BA 3. évfolyamVaisnava teológia BA 3. évfolyam
JógafesztiválKönyvosztás gyakorlat
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam
Jógafesztivál
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam
Jógafesztivál
05.01 - péntek --- --- --- --- --- --- --- ---
05.02 - szombat
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam 1. csoport
JGY1-L-BP+ - Ászanák és pránájáma 1. - 90 perc
Jógaterem
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyamVaisnava jógamester BA 1. évfolyam 1. csoport, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam 1. csoprt
VAF1 - A vaisnavizmus irányzataiJSZA1 - SZA1 - Szanszkrit nyelv 1. - 1. csoport
Bakaja ZoltánJeney Rita
KisteremNagyterem
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam 2. csoport, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam 2. csoprtVaisnava teológia BA 2. évfolyamVaisnava jógamester BA 3. évfolyam FRJ 3, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam FRT 3Vaisnava jógamester BA 2. évfolyamVaisnava teológia MA 2. évfolyam
JSZA1 - SZA1 - Szanszkrit nyelv 1. - 2. csoportKOM1 - A logikus érvelés elmélete és technikái - NjájaJSZAV28 - TSZAV28 - Fenntarthatóság és reziliencia specializáció 3.JSZI9 - Jóga-szútra 2.MTEXE8 - Exegetika és történetiség - Bhágavata Purána 12. ének
Jeney RitaRátkai GergőSchnitchen CsabaTóth-Soma LászlóTasi István
NagyteremEmeleti teremKisteremJógateremSzeminárium terem
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam 1. csoport, Vaisnava teológia BA 2. évfolyamVaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyamVaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyamVaisnava teológia MA 2. évfolyam
SZA3 - Szanszkrit nyelv 3.VAF7 - Deviáns kultuszok a gaudíja vaisnavizmusbanJSZI15 - OIE2 - Bhagavad-gítá 2.MTSZAM4 - Szanszkrit szövegolvasás 4.
Magyar MártaM.né Lengyel PiroskaTasi IstvánJeney Rita
KisteremEmeleti teremNagyteremSzeminárium terem
---
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyamVaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyamVaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyamVaisnava teológia MA 2. évfolyam
JSZI13 - VMA3 - RámájanaOIE13 - A puránikus irodalom 3.EIS14 - Dzsapa, bhadzsana és kírtana meditáció - VAD12 - Náma-tattva 2.MTEXE7-2 - Exegetika gyakorlat 3. - Bhágavata Purána 11. ének 2. rész
Magyar MártaSchnitchen CsabaTóth-Soma LászlóM.né Lengyel Piroska
JógateremKisteremNagyteremSzeminárium terem
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyamVaisnava jógamester BA 3. évfolyamVaisnava teológia MA 2. évfolyam
DJEML14 - VAD10 - Szent helyek IndiábanJSZI11 - Jóga-szútra 4.MTIRO2-2 - Vaisnava irodalomtörténet - Brihad-Bhágavatámrita 2.
Jeney RitaTóth-Soma LászlóMagyar Márta
NagyteremKisteremSzeminárium terem
---
05.08 - péntek --- --- --- --- ---
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
MTSZAM4 - Szanszkrit szövegolvasás 4.
Jeney Rita
Kisterem
--- ---
05.09 - szombat
Vaisnava jógamester BA 1. évfolyam, Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam, Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia BA 1. évfolyam, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam, Vaisnava teológia BA 3. évfolyam, Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
NRISZIMHA-CSATURDASÍ - OKTATÁSI SZÜNET

05.15 - péntek --- --- --- --- ---
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
MTSZAM4 - Szanszkrit szövegolvasás 4.
Jeney Rita
Kisterem
Vaisnava teológia MA 2. évfolyam
MTIRO2-2 - Vaisnava irodalomtörténet - Brihad-Bhágavatámrita 2.
Magyar Márta
Kisterem
---
05.16 - szombat
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam 1. csoportVaisnava jógamester BA 3. évfolyam 2. csoport
JGY5-L-VIDÉK+ - Ászana és pránájáma oktatásmódszertan gyakorlat 2. - 90 percJGY5-L-BP+ - Ászana és pránájáma oktatásmódszertan gyakorlat 2. - 90 perc
NagyteremJógaterem
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam 1. csoport, Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
DJEML16 - VTM19 - A kírtana gyakorlati alapjai 2. - 1. csoport
Bakaja Zoltán
Emeleti terem
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam 2. csoport
DJEML16 - VTM19 - A kírtana gyakorlati alapjai 2. - 2. csoport
Bakaja Zoltán
Emeleti terem
Vaisnava teológia BA 2. évfolyam
KOM1 - A logikus érvelés elmélete és technikái - Njája
Rátkai Gergő
Kisterem
---
Vaisnava jógamester BA 3. évfolyam 3. csoport
DJEML16 - VTM19 - A kírtana gyakorlati alapjai 2. - 3. csoport
Bakaja Zoltán
Emeleti terem
---
Vaisnava jógamester BA 2. évfolyam 1. csoportVaisnava jógamester BA 2. évfolyam 2. csoport
JGY3-L-VIDÉK+ - Ászanák és pránájáma 3. - 90 percJGY3-L-BP+ - Ászanák és pránájáma 3. - 90 perc
NagyteremJógaterem
Timetable generated with FET 5.43.2 on 3/13/20 7:14 PM