Kedves Olvasónk! 
Felmerülhet Önben a kérdés, hogy mi indokolja a tudományos világot is elérő információ-áradat közepette egy új folyóirat indítását, ami igazából nem is új, hiszen első száma 1998-ban jelent meg. Ami újdonság, az az on-line forma, amivel mi is alkalmazkodni szeretnénk a modern informatikai technikán felnőtt fiatalok jogos igényeihez. Lapunk elindításának oka sem eredetileg, sem most nem pusztán a közlési kényszer. A Nyugattól való hosszú elzártság után a magyar tudományos közélet felcsigázott érdeklődéssel fordult a német, az olasz, a francia, s mindenekelőtt az angolszász eredmények felé. A magyar tudományos diskurzust is a nyugati elvárások szerint próbáltuk, próbáljuk megfogalmazni a Nyugathoz való integrálódás jegyében. E közben azonban nem szabad megfeledkeznünk arról a tendenciáról, hogy a felvilágosodás óta kutatói és egyetemi ágazatra osztott, jobban és jobban specializálódó nyugati tudomány saját hajdani egységére vágyva egyre szívesebben fordul a Keleten még meglelhetőnek vélt egységes tudás felé. Ezért gondoljuk, hogy a magyar közönség számára sem lehet érdektelen a világot egységnek tekintő több ezer éves indiai vedánta hagyomány, különös tekintettel az egyik legfontosabb ágának, a vaisnavizmus szemléletmódjának megismertetése. Ezen ősi tradíció honi képviselője, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége hívta életre a TATTVÁTazzal a nem titkolt reménnyel, hogy a folyóirat hasábjain majd tanúi és részesei lehetünk egy érdekes, mindnyájunkat gazdagító kultúrák-közötti párbeszédnek.
A tattva szanszkrit szó, jelentése: igazság, tény, valóság. Többek között utalhat arra, hogy az embertől lényegénél fogva elválaszthatatlan a vágy, hogy kifürkéssze a világ titkait, s hogy a tudomány, a művészet és a hit eszközeit felhasználva közelebb férkőzzön a nagybetűs Igazsághoz. A védikus irodalomban gyakran használatos szó azonban arra is emlékeztethet, hogy az anyagi világ számtalan relatívnak bizonyuló igazsága mellett létezik egy örök, változatlan Igazság is, amely a kutató számára mindig biztos referenciapontot kínál.
Hasznos időtöltést kívánva üdvözlik Önt: A szerkesztők
A TATTVA a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola és a Bhaktivedanta Kulturális és Tudományos Intézet Alapítvány tudományos folyóirata.
A folyóirat az alábbi oldalon érhető el: www.tattva.hu